Ahogy nézem a dátumokat, szinte pontosan egy éve írtam utoljára bejegyzést a blogomba. Ma viszont úgy döntöttem, írok egy rövid beszámolót a tegnapi (2024.10.28) fotózós túrámról.
Nagyon sokat hallottam, és az interneten sokat is olvastam az egyik legszebb, leglátogatottabb turista-útvonalról, a Cseszek-környéki Ördög-árok nevű helyről. Nem szaporítom a szót azzal, hogy ezt ismertessem: bőséges anyagot találhattok az interneten erről a helyről. Az, hogy én is közelebbi ismeretséget kössek az "Ördög árkával", valahogy mindig kimaradt az életemből. Pedig szívesen mentem volna, ha valaki az ismerőseim közül invitál - menjünk el oda, nézzük meg, hogy is néz ki ténylegesen.
Nemrég aztán a 85 éves Molnár György barátom arról beszélt, hogy élete társával hajdan milyen élvezetes kirándulásokat tettek ezen a helyen; még ma is szívesen tenne ott egy sétát. Nekem se kellett több; menjünk. Ha Gyurka az Ő korában bevállal itt egy sétát, akkor én a magam 78-ik évében nem lehetek puhány! A lényeg: tegnap gyönyörű időjárás volt, kirándulásra ideális: menjünk!
Azt gondolom, könnyen érthető, hogy nem a teljes körtúrát terveztük. Bakonyoszlopnál egy földúton közelítettük meg a túraútvonalat, és úgy döntöttünk, addig sétálunk az "árokban", ameddig erővel bírjuk. Ha úgy látjuk, elég volt a mai napra, megfordulunk, és jövünk vissza.
"Jó szokásunkhoz" híven azonnal fényképezni is kezdtünk. Gyurka barátom engem, én Őt...
A jól követhető turista-jelzések alapján - kb. 1 kilométer séta a földúton - megérkeztünk a nevezetes Ördög-árokba - vagy legalább az ahhoz vezető turista-útra. Tudnivaló, hogy nem az egész 14 kilométer hosszú útvonal az "Ördög-árok", hanem annak egy szakasza - legnehezebb - csupán. Gyurka barátom itt mint útjelző... 😊
Lassú, öreguras tempóban sétáltunk, közben gyakran megálltunk fényképezni. A csodálatos őszi színek valósággal elvarázsoltam bennünket. Igazi, semmivel nem pótolható élményben volt részünk végig, túránk során.
Egy ponton jókedvű csapat ért utol bennünket. Szinte azonnal "vegyültünk", beszélgetésbe és közös fotózásba kezdtünk.
Honnan jöttetek - mi honnan jöttünk - megtudtuk, szegediek a túrázók. Az egyik szegedi úriember elkérte a fotómasinámat, és velünk együtt készített egy csoportképet.
Gyönyörű, lélekvidámító környezet - Gyurka barátom (nagy természetbarát!) igen jól érezte magát.
Tudjuk, hogy egy fénykép soha nem tudja visszaadni a valóság látványát - azt az érzést, amit a helyszínen érez az ember. Különösen igaz ez akkor, amikor egy turistafotós (fotós turista?) nagy elragadtatásában készíti a képeket - egyiket a másik után.
Nem igazán szívesen készítek álló formátumú képet (kivétel az emberábrázolás). Nekem a természet vízszintes, és minden eszközöm is fekvő formátumú megjelenítésre képes. Van azonban olyan helyzet, amikor egy fekvő helyzetű képbe egyszerűen nem fér bele a téma, amit mindenképpen szeretnék megfotózni. De most nem erről szeretnék beszélni.
Elérkezett az a pillanat, amikor azt mondtuk: mára ennyi volt; elfogyasztottuk szendvicseinket, és elindultunk visszafelé. Természetesen eközben is fényképeztünk, mert eddigre múlt az idő, más irányból érkeztek a fények, és szinte új arcát láttuk a túraútnak. Nem értük el ugyan azt a szakaszt, amit ténylegesen az Ördög-ároknak nevezünk, de nagyon nem bánkódtunk.
Gyönyörű helyen jártunk, tiszta levegőn, a természet csendjében töltöttünk el néhány órát. Őszintén szólva nem is kívántunk ennél többet.
Szép napot kívánok minden blog-olvasómnak!
