2016. június 14., kedd

Vadvirágos sikerlista

Műkedvelő fotósként úgy indítottam a idei fotós szezont, hogy ebben az évben sokat fogok utazgatni, és tervbe vettem, hogy felkeresem azokat a helyeket is, amelyeket eddig csak ígérgettem magamnak. Rögtön hozzáteszem, hogy döntően kis hazánk területén terveztem csak kalandozni.
Ami a fotós érdeklődési körömet illeti, elmondhatom, hogy meglehetősen sokrétű. Járom a természetet - hegyeket, mezőket. Járom a városokat - télen, nyáron, az év minden szakában. Fotózok utcákat, várakat, templomokat... embereket is, de csak módjával, mióta jogszabályilag alaposan megnehezítették ezt a műfajt.
Fotózok a természetben vadvirágokat. Évek óta csinálom, van is szép gyűjteményem az archívumomban. Idei évben úgy döntöttem, elsősorban olyan virágok fotózására helyezek hangsúlyt, amelyeket a korábbi években nem találtam meg. Persze, a gyakrabban megtalálható növényekről sem mondok le, de a prioritásokat most az eddig - számomra - újdonságokra helyezem.
Nyári tőzike
Rögtön az első bemutatott virággal kicsit ellent is mondok magamnak. Ez a tőzike nem igazán újdonság, korábbi években is fotóztam már, mégis nagyon kedves a számomra. Csáfordjánosfán vettem lencsevégre a helyi láperdőben. Hogy kicsit patetikus legyek: "meg kell harcolni érte" - gumicsizmában, bokáig vízben-sárban járva lehet csak megközelíteni. Viszont az élmény maradandó.... :-)
Kisvirágú hunyor
A Gaja-völgyben, Bodajk és Fehérvárcsurgó között túrázva fotóztam, nem sokkal egy kiadós eső után. A leveleken és szirmokon látható vízcseppek valódi esőcseppek, nem pedig "fotóstrükk" :-)
Vadon teremve, természetes élőhelyén ebben az évben találkoztam vele először, ez tehát ténylegesen az idei "sikereim" közé sorolható.
Nemesített hunyor
Nemesített hunyor
A két fenti kép Pannonhalmán készült, az Apátság arborétumában. Nem igazi vadásztrófea egyik sem, viszont a látványuk lenyűgöző. Bár tavaly is fotóztam ezt a területet, de idén sem volt szívem kihagyni a meglátogatásukat. Számomra különlegesség mindegyik változat, ezért gondolom, hogy helyük van ebben az összeállításban is.
Pirosló hunyor
Ez is hunyor, de már az igaziak közül. A Visegrádi hegységben, a Bükkös patak völgyében, a Dömör-kapunál találkoztam vele. Igazi szépség, különlegesség, "első randevú".
Leánykökörcsin
Leánykökörcsin
Még egy virág - a feketéllő kökörcsinnel együtt - amit nem lehet megunni, akármennyit lát belőle az ember. A fenti példányok a Nyúli-dombokon virultak a fotózás idején. Nem mondhatom, hogy túl ritka az előfordulási helye, de oda felmászni, ahol ezeket fotózni lehet! - na ahhoz kell elszántság! (Az én koromban mindenesetre) Jellemző, hogy más időpontban Bakonykoppányba is elautóztam, hogy hasonló kökörcsin fotókat készíthessek.
Fehér ibolya
Hogy ez az ibolya hogyan került a Nyúli domboldalakon lévő erdőbe, arról fogalmam nincs. De ott van, tiszta szívvel tanúsíthatom. Nem háztáji kiskertben, hanem erdőben készült a kép.
Kockás liliom
Nos kérem - ha volna dobom, most nagy dobpergést csapnék! Az egyik legrégebben keresett vadvirág a részemről! Sajnos, Győr környékén nincs ismert élőhelye. Az interneten kutattam információkat az élőhelyekről, és nem voltam boldog attól, amit ott találtam. Egyrészt még a legközelebbi előfordulása is nagyon messze van, másrészt a talált leírások is annyira elnagyoltak, hogy a "meg is mondtam, nem is mondtam" elv alapján ne - vagy csak nagyon nehezen - lehessen a virág nyomára jutni. Végül baráti segítséggel az osztrák határ mellett, a Strem-patak menti erdőben fotózhattam ezt a különlegességet.
Kakasmandikó
Ezt a virágot hírből sem ismertem egészen az idei tavaszig. Idén viszont több képet is láttam róla képfórumokon - persze, hogy érdekelni kezdett! Hadd ne bizonygassam, mennyire megörültem, amikor fenn említett fotós barátom mintegy mellékesen megjegyezte, hogy nem túl messze, Csödén az erdőben kakasmandikót is lehetne fotózni. Lehetne??? Akkor menjünk is... na ne azonnal, hanem majd ha a kockás liliom fotózásával végeztünk. És íme: kakasmandikó Csödén!
Májvirág
A csödei erdő valóságos kincsesbánya a természetfotós számára. Igaz, a fellelhető virágok többsége máshol is előfordul, de nem hagyhattam ki, hogy itt is ne készítsek felvételeket. Egy szép májvirág fotóját be is mutatom: íme, májvirág Csödéről!
Tavaszi hérics
Elismerem, ő sem az a klasszikus ritkaság. A szépsége azonban lenyűgöző, itt van a helye.
Henye boroszlán
Nos kérem, itt megint pereg a képzeletbeli dobom! Egy fotóstárs révén hírből ismertem csak korábban, mégpedig olyan romantikus megnevezéssel, hogy a "Gönyüi vérvirágos réten található". Vérvirág? megindult a fantáziám! Méteres nagyságú bokrokat képzeltem el, tele vörös virággal.... ha már egyszer "vérvirág"! Kaptam is infót, hogyan találom meg... nos, kerestem, és nem találtam meg! Ez volt tavaly. Aztán többször végiggondoltam, hol tévedtem el a megadott helyet keresve. Volt is erre teóriám. Idén aztán új nyomvonalon indultam, és meglett! Szó sem volt méteres bokrokról, vérvörös virágokról, viszont a valóság a "földön feküdt". Hát ezért "henye" ez a boroszlán! Most már azt is értem, miért ez a neve, csak azt nem értem, miért vérvirág... 
Baracklevelű harangvirág
Őnagysága sem különlegesség, viszont kedves nekem. Mint minden kék virág, ő is a kedvenceim közé tartozik. A fotón látható példány a Vértes lakója - közelebbről a Fáni-völgy ékessége.
Turbánliliom
Turbánliliom
Íme, itt van az idei - eddigi - második legnagyobb trófeám! (A kockás liliom után). Két évvel korábban találkoztam vele először, és mindmáig utoljára. Persze, hogy nem hagyott nyugodni! Ezen a nyáron kétszer autóztam el a Fáni-völgybe azért, hogy turbánliliomot fotózzak! Az első alkalommal még csak bimbós példányt talált egyik fotóstársam. Túl korán érkeztünk. A második alkalommal a társak már nem tartottak velem, ezért csak egyedül gyönyörködhettem ezekben a szépségekben.

Mára ennyi... köszönöm, ha gondolatban velem jártatok a nevezett helyeken. Szép napot kívánok minden kedves olvasómnak!

3 megjegyzés:

Kavics írta...

Már párszor átnéztem ezt a bejegyzést is, nagyon szép!
A májvirág valóban ilyen kék felétek? Nálunk inkább lila, ritkán kékes és a gépem sajnos nem mindig adja vissza az eredeti színt.
Turbánliliomot egyszer sikerült fotóznom, úgy örültem neki, mint egy gyerek. :-D

Nádasdi Szabó Zoltán írta...

Kedves "Kavics"!
A májvirág valóban ennyire kék - vagy majdnem ennyire kék :-)
Nem titok, hogy egy kis színerősítés és kontraszt van rajta, de csak a megengedhető mértéken belül. Kifejezetten lila májvirágot talán még nem is láttam, de helyi verzióban előfordulhat.
A turbánliliom nagy kedvencem...

Névtelen írta...

A fotóid ismerősként köszöntek vissza, de még mindig csodálatosnak tartom őket! Jó ötlet volt ez az összeállítás!