Tudjátok, mi a műkedvelő fotós legnagyobb ellensége? Hát a kottatartó! Aki már fotózott szabadtéri koncertszínpadot, az már tudja. Nem elég, hogy a színpad eleve magas, ráadásul mindjárt a szélén föl van állítva néhány kottatartó! Az amatőr a színpad elé áll, és mit lát? Egy csomó kottatartó hátát! A lényeget, a zenészeket, énekeseket csak derék fölött.... jobb esetben bujkál jobbra-balra, hogy két kottatartó között a szereplőkből is lásson valamit! És akkor még örülhet, hogy a mögötte álló nézők nem kapják le a fejét... :-)
Nos, ez volt az első gondom a közelmúltban, amikor az Esti Egyenleg nevű zenekar koncertjén fotóztam. De volt másik gondom is, ez pedig az időjárással kezdődött. Még délután lett volna egy másik programom - szintén fotózás. Teljes "harci díszben" (értsd: teljes felszereléssel) ültem a kocsimban, amikor esni kezdett az eső. Olyan felhők gyülekeztek, mint ha "Yvett" még egy kört akarna tenni Győr felett. Ez a fotózás tehát kútba esett, bosszúsan szépen hazamentem. "Yvett" csak ijesztegetett... mire fölcuccoltam a lakásba, lényegében el is állt az eső.
Az estémnek azonban nem lett vége. Úgy döntöttem, akár jön "Yvett", akár nem, egy esőkabát oltalma alatt kimegyek az Esti Egyenleg koncertjére. Gond nélkül persze ez se ment - nehezen döntöttem el, milyen gépet vigyek magammal. Az esőkabát alá ugyanis csak kis fotóstáska fér, maximum egy gép és a vaku. Úgy gondolkodtam, sok ember lesz a téren, talán csak a színpadtól távolról tudok fotózni. Ezért választottam az Olympus gépvázra egy 70-300 mm gyújtótávú objektívet. Ennek ugyanis nagyon jó a rajza, és az alsó határ közelében kézből is ki lehet tartani komolyabb bemozdulás nélkül.
A helyszínen újabb váratlan eseménnyel találtam szemben magam. Néhány hónapja ugyanis kisebb baleset ért ezzel a géppel. Tudtam, hogy ennek következtében nem működik a vázba épített képstabilizátor. De hogy az autófókusz sem működik, ezt csak a színpad előtt vettem észre. (A baleset óta másik gépet használtam). Nem tehettem mást, minden létező beállítást M (manuális) beállításba tettem, és próbáltam kézzel állítgatni az élességet exponálás előtt. Nem volt könnyű dolgom, ugyanis korábban az autoexpo gyorsan és pontosan működött. Ez kényelmessé tett, nem használtam a kézi élességállítást. Most viszont rá voltam kényszerülve. Persze, a gyújtótávolságot is gyakran kellett állítgatni, ami viszont blendeérték-változásokkal járt... és hogy ne legyen egyszerű az élet, az pedig a vaku állandó fényereje miatt hol sötét, hol meg beégett képeket eredményezett. Mi a teendő? Minden sikertelen fotó után ISO-módosítás, új felvétel készítés, csak hát éppen a kedvező pillanat illant el addigra.
Így is sok képet készítettem, és tettem a képgyűjteményembe. Vannak köztük jónak mondhatóak, vannak köztük kevésbé jók, és olyanok, melyekről nem tudom, jó-e, vagy sem. Ha valakinek nem tetszene (ha megmutatnám valakinek) azt mondanám: ez új koncepció, új irányzat, "művészi törekvéseim" újszerű kifejezése. (Ha nem értené, az az ő baja, nem igaz?)
Néhány képet megmutatok itt alant a koncertről. Némelyik spontán homályos, némelyik szándékosan életlen... így akartam, és kész! Kritikát azért elfogadok, ha valakinek erre támadna kedve!
|
Esti Egyenleg - Bogdán Eszter |
|
Esti Egyenleg -Darnói Norbert |
|
Esti Egyenleg -Balogh Judit |
|
Esti Egyenleg -Balogh Judit |
|
Esti Egyenleg -Bogdán Eszter |
|
Esti Egyenleg - Darnói Norbert zenekarvezető |
|
Esti Egyenleg -Hanekán Norbert |
|
Esti Egyenleg - Bogdán Eszter (nagyon elemében volt!) |
|
Esti Egyenleg - Bogdán Eszter |
|
Esti Egyenleg - Hölgyduett |
|
Esti Egyenleg - Balogh Judit |
|
Esti Egyenleg - Papp Dávid |
|
Esti Egyenleg - Hölgyduett |
|
Esti Egyenleg - a frontemberek |
|
Esti Egyenleg - :-)
|
Hogy a csudába tűnne már el ez a lökött alak innen, folyton a szemebe villog.... :-) bocsánat, Hölgyem és Uram!
|
Esti Egyenleg - :-) |
Lehet, hogy ez egy vélemény-nyilvánítás? Ha az is, megértem.....
|
Esti Egyenleg -Hölgyduettt |
Azt hiszem, nem kell bizonygatnom, hogy jó hangulatú koncert volt! Elég csak a képre nézni! Köszönet, Hölgyek! És külön köszönet régi, igen kedvelt Summer Wein (Nyári bor) című dal előadásáért!
|
Esti Egyenleg - Bogdán Eszter, teljes átéléssel! |
További szép sikereket kívánok a zenekarnak! Köszönöm az élményt! |
2 megjegyzés:
Nem gondolkoztál el azon, hogy meg kellene nézetned a gépedet egy szakemberrel? Veszíteni nem fogsz vele, csak nyerni. Én megfontolnám a helyedben. Egyébként pedig sajnálom, hogy így jártál vele. Kitartás!
De igen, kértem javításra árajánlatot az Olympus Márkaszervizben.
Az alapobi javítása 29 eFt, gépváz javítása 39 eFt... kerekítve 70 ezer. Használtan kétobis szettet lehet kapni ennyiért.
Marad úgy, ahogy van, meg a Nikon...
Megjegyzés küldése