2014. április 25., péntek

Három falu három temploma

Mecseki (Pécs környéki) kirándulásom előtt sokat böngésztem az interneten... kerestem azokat a műemléki védelem alatt álló építményeket, melyek többé vagy kevésbé régmúlt történelmünket idézik. Hihetetlen, mennyi olyan hely van kis hazánk déli végein, melyek a turisták számára (is) érdekesek, amellett, hogy büszkék is vagyunk rá.
Az természetes, hogy minden helyet nem tudtam felkeresni; ahhoz hetek kellenének, hogy legalább a fontos műemlékeinkre pillantást vethessek. Voltak aztán az időhiányon kívül más hátráltató tényezők is, de most nem ezeken van a hangsúly. Rövid posztomban megmutatom, hogy sok egyéb mellett jártam három falu három Árpád-korban alapított temploma közelében.
Valóban csak a közelükben, mert egyik templomot sem tudtam belül megnézni. Leginkább Cserkút templomát sajnálom.
Igazán csak hazautazásom után döbbentem rá, mekkora csoda maradt ki az életemből! Ekkor tárta elém egy jól ismert fotós barátom a saját blogját, melyben alaposan bemutatja ezt a templomot belül is. Erre még visszatérek.

Legelőbb Kővágótöttös templománál jártam.
Kővágótöttös
Kővágótöttös
Az épület első rátekintésre nem igazán emlékeztet a 13.-ik századi eredetére. Ez nem meglepő, hisz a török megszállás alatt ezen a környéken nagy harcok lehettek - gondoljunk csak Szigetvár és Pécs várainak török megszállására.
Amint a Wikipédia írja:
"A Szent Miklós-templom, a falu temploma a 13. században épült. E korszakból maradt fenn a félköríves szentély, a déli bejárat és három ablak. A hódoltság idején majdnem megsemmisült, mert a török támadások mellett a rácok is megtámadták a települést 1704-ben."

Cserkút:
Cserkút
Cserkút
Cserkút
Igazi élményt Cserkút temploma jelentett volna, ha nem lett volna bezárva. Utólag sajnálhatom, hogy nem kerestem valakit a faluban, aki kinyitotta volna a templomot... hiába gondoltam ugyanis, hogy mindenre jól felkészültem, mégsem emlékeztem rá, milyen gyönyörű freskók láthatók a templomban. Az kicsit vigasztalt, hogy itthon Albrechtné "Cincér" Éva (ismételten) megmutatta a saját blogját, és abban a gyönyörű fotóit.
Én csak küldő képeket készíthettem a templomról... aki többet szeretne látni, nézze meg a belinkelt blogposztot:
http://cincerblog.blogspot.hu/2013/07/arpad-kori-templom-cserkut.html

Végül Mánfa:
Mánfa
Mánfa
Mánfa. Templom-erőd szerep nyomai
Van még élet a végeken! :-)
Wikipédia: "A mai Mánfa település nyugati végétől kb. 600 m-re, az országúttól kissé délre, festői völgyben, fáktól részben takartan áll egyik legszebb Árpád-kori eredetű római katolikus falusi templomunk, amelyet Sarlós Boldogasszony tiszteletére szenteltek.
Nyugati homlokzatát egy karcsú, magas torony uralja, amelynek falát három ikerablak töri át. A hajó aszimmetrikus (északi oldalán a 15. században kiszélesítették). A déli oldalon nyílik a bélletes kapu, fölötte román stílusú, félköríves záródású ablakok. A szentély négyszögletű. A hagyomány szerint a középkori település elpusztult, s a templomtól távolabb települt újra a falu.
A templomot 1742-ben állították helyre. 1927-ben restaurálták."

Legyen szép napotok!

3 megjegyzés:

Jenő írta...

Nagyon szép fotókat készítettél ezekről a csodálatos templomokról!

Nádasdi Szabó Zoltán írta...

Köszönöm a látogatást, tisztelt Jenő Bátyám!

Névtelen írta...

Először is szeretném megköszönni, hogy másoknak is ajánlottad a cserkúti templomról írt blogomat! Bevallom, kicsit zavarba jöttem, mert azóta többen is megkerestek, s ez igen jól esett!
Azt azonban végtelenül sajnálom, hogy nem jutottál be egyik templomba sem!
Nagyon szépek lettek a fotóid, tetszik a blogod! Annyit még hozzáfűznék a mánfai templomról írtakhoz, hogy ez az épület szerencsére "csak" kora gótikus átépítésen, bővítésen esett át, ami még szebbé tette. Köszönöm a szép emlékek felidézését, további szép napot kívánok neked!