2014. március 19., szerda

Győri Parasztbarokk - házak

Egyik nap délután - már jóval ebédidő után - elindultam a belváros felé, hogy a napi egészségügyi sétámat megtegyem. Nem volt semmi tervem arra vonatkozóan, merre fogok menni... még fotózást sem terveztem, ezért csak a pici kompakt gépemet tettem kabátom zsebébe. Minden esetre, hátha.... sosem tudja az ember, mi akad a szeme elé.
Amint lassan bandukoltam a belváros felé, az észkerék azért forgott: mégis merre menjek? A sétáló utca nem vonzott, annyira ismerem már, kis túlzással mondhatom, tudom, melyik üzlet melyik kirakatának melyik sarkában mi van kitéve... :-)

Görög-katolikus templom Újvárosban. Sajnos, a szűk utcában nem volt elég hely, hogy a tornyot teljes egészében a képbe komponáljam
A templom, és a hozzá tartozó épület. Érdekessége, hogy a bejáraton itt is megfigyelhető a paraszt-barokk jelleg
Eszembe jutott, hogy a gyárvárosi blogposztom komoly érdeklődést keltett. Erről meg az, hogy az Újvárosi városrész ugyancsak rejt magában nagyon sok olyan épületet, amely különlegesnek mondható a maga nemében. Ráadásul itt van Győr görög-katolikus temploma is, amely pontos helyét még nem is ismerem! Azt is csak szinte véletlenül tudtam meg, hogy a bejárata a Bálint Mihály utcából nyílik! Ez azért is érdekes számomra, mert régóta tudtam a már hagyományos nyári zenei rendezvényekről, mely rendezvény-sorozatot "Öt templom zenei fesztivál"-nak neveznek. Az Újvárosban található Kossuth Lajos utca ugyanis arról nevezetes, hogy egyetlen utcában öt különböző vallás temploma megtalálható. Na jó, ez csak egy kis jóindulattal igaz ugyan, de fogadjuk el, hogy igaz. Az első az evangélikus Öregtemplom (és intézményei, ha jól tudom, evangélikus püspöki székhely). Aztán sorban a Zsinagóga következik - ma egy széles körben használt kulturális intézmény. Tovább haladva az utcában elérjük a református templomot, innen nem messze a római katolikus templomot - és eddig nem tudtam, hol van a görögkeleti katolikus templom! Nos, a Bálint Mihály utcában meg is találtam a templom bejáratát. Maga a templom valóban a Kossuth utca közelében helyezkedik el, tehát a feltételezett jóindulatunkkal akár a Kossuth utcába is helyezhetjük.

Paraszt-barokk homlokzattal kialakított házak
Paraszt-barokk homlokzattal kialakított házak
A másik különlegesség, ami miatt az újvárosi sétát választottam, az itt látható parasztbarokk stílusban épült házak. Személy szerint erről az építészeti stílusról is csak annyit tudok, amennyi az utcáról látszik ezekből a házakból. Érdekes és jellegzetes bejárataik keltik fel a figyelmemet.

Paraszt-barokk homlokzattal kialakított házak
Paraszt-barokk homlokzattal kialakított házak
Paraszt-barokk homlokzattal kialakított házak
Paraszt-barokk homlokzattal kialakított házak.
A nap már eléggé előrehaladott állapotban volt, közeledett az este
Paraszt-barokk homlokzattal kialakított házak
Felújítva
Utcarészlet
Utcarészlet
A városrész patinás óvodája
Ez a városrész egyébként is unikum Győrben. A város roma lakosságának zöme itt él. Ennek következtében az egykori nagyon szép, módos gazdálkodók, iparosok, kereskedők által épített házak nagyon leromlott, gondozatlan állapotban vannak. Ugyanakkor találunk szép számmal felújított, gondozott, az eredeti stílust felújítva is megőrző épületet is. A város tervezi, hogy az egész Kossuth utcát felújítja. Reálisan nézve ezeket a terveket azonban alig tarthatjuk megvalósíthatónak, nem részletezett okok miatt.
Mindenesetre nem lehetett nem észre venni, hogy hétköznap, munkaidő lévén, az utca szinte teljes hosszában életerős férfiak társalogtak a házak előtt. Nagy hangon alkudoztak a maguk nyelvén eladó autóra, tárgyalták meg a jó ég tudja milyen, őket foglalkoztató eseményeket. Pici gépemet is csak nagy óvatosan, és jól meggondolt helyzetben mertem elővenni a zsebemből, ügyelve arra, hogy élő ember lehetőleg ne kerüljön képre, és ezzel vitát ne váltsak ki a csoportosan trécselő urakkal. Az nem kérdés, hogy a jogaikat jobban ismerik, mint én.... a kötelességeikről most ne beszéljünk... :-)
A "súlycsoportbeli" különbségekről meg pláne ne beszéljünk.... :-)

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Érdekes leírást készítettél, nagyon tetszenek a fotóid is, csak a lepusztult épületekért fáj kicsit a szívem. Tudom, hogy egy "ilyen" környezetben az állagmegóvás, felújítás sajnos nem egyszerű dolog, de remélem mégis sikerülni fog, hiszen egy barokk városnak az ilyen "kényes" helyeken is illik szépnek lennie. Jó hogy megmutattad nekem is, köszönöm a lehetőséget! Szép fényeket, kellemes élményeket kívánok neked a továbbiakban is!