2012. július 17., kedd

Alföld - Kirándulás a Tisza-tavon

Alföldi programunk utolsó eseménye a Tisza-tó meglátogatása volt. Részemről nagyon várt esemény, hisz ide már évek óta készültem, mégsem alakultak velem úgy az események, hogy ezt a tervemet megvalósíthattam volna. Most barátaink igen aktív és hathatós segítségével ez is sikerült.
A kunhegyesi szélmalom
Meleg, de kellemes időben indultunk útnak. Nem azonnal, lóhalálában rohantunk a tóhoz, hanem tettünk egy kis kitérőt Kunhegyesre. Itt előbb a város szélén szélén álló szélmalmot néztük meg, jártuk körbe. Ez a malom sok tekintetben más, mint amit Karcagon láttunk. 
A tetőforgató szerkezet

A szerkezetet megtámasztó, és a forgatást lehetővé tevő kerék
Talán a legfontosabb különbség az, hogy amíg a karcagi malom szélkerekét az épületen belül, közvetlenül a tetőszerkezet alatt lehetett egy fogaskerekes rendszer segítségével irányba állítani, addig itt ezt a műveletet kintről, és közvetlenül a talajszinten végezték. Egy keréken támaszkodó rudazat fordította el a malom egész tetejét, a földön elhelyezett kerék kézzel történő elforgatásának hatására.
Városháza, mögötte pedig a református templom tornyai
Nyilazó kun harcos
Kunhegyes - mint ez egész Kis- és Nagykunság - büszke a városalapítók származására, a későbbiekben pedig vallási hagyományaira. A városban a városháza előtt egy gyönyörű, virágokkal teli park található, annak közepén pedig egy oszlop. Az oszlop egy lován vágtató és hátrafelé nyilazó kun harcos szobrát emeli a magasba, hirdetve ezzel is az ősök dicsőségét!
Calvin János mellszobra

Monumentális református templom
A hívő városlakók többsége Calvin János tanításait követi. Calvin szobra az előbb említett parkban, annak egy csendesebb és árnyas oldalában lelhető fel. A hitélet erejét egy szép, hatalmas nagy templom igazolja, az országban a legnagyobbak közé tartozik a református templomok között.
Abádszalók, strand
Következő megállónk Abádszalók volt, már a Tisza-tó partján. Bár már meleg június közepe volt, a strandon nem volt nagy a nyüzsgés. 
Jat-ski

Jat-ski
Voltak fürdőzők, voltak akik a vitorlázásnak vagy a jet-ski sportnak hódoltak, de jobbára csak napozott a közönség. Sok időt mi sem töltöttünk itt, de rajtam kívül a mi társaságunk is megmártózott a tó vizében. Én nem - ezalatt a parton le-föl sétálgatva fotótémákat kerestem inkább. Természetesen jóval több készült, mint amit itt bemutatok, de azok ezeknek a témáknak a változatai leginkább.
Egyik kedvenc témám a Tisza-tavon
Abádszalók után Poroszlóra mentünk. Itt is szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a jó idő ellenére nem indult el az igazi nyári szezon. Néhány tervezett programpontot ezért le is kellett mondanunk - vagy nagyon korán zárórát csináltak, vagy azért, mert néhány szolgáltatás csak félgőzzel üzemelt. Ami engem illet, nagy vesztesség nem ért. Leginkább egy tavi csónaktúrára, madárfotózási lehetőségre készültem, és ezt barátaink intézkedéseinek következtésben meg is tudtuk valósítani. 
Hattyúcsalád
Erőfitogtatás a család védelmében
Egy jó nagy motorcsónakban körülbelül másfél órán át jártuk a tavat. Sok madarat láttunk, egy részüket fotózni is tudtam. A képek minőségét látva azért vegyétek számításba, hogy ez nem fotótúra, csak séta-csónakázás volt, annak megfelelő csónakban. 
Nagykócsag

Nagykócsag
Nagykócsag

Búbosvöcsök

Gém egy vízalatti fa-csonkon áll
Fotótúrára alkalmasabb eszköz
A csónakosunk - maga is lelkes madárfotós - elmondta, hogy kifejezetten fotósok részére vannak nagyobb hajóik. Azok nyugodtabb járású eszközök, kevésbé imbolyognak, és más csónakok hullámverése, vagy a benne ülők mozgása sem zavarja túlzottan a fényképezést. Ráadásnak a fotós túrák sokkal hosszabbak szoktak lenni, és más útvonalon járnak, mint mi ezúttal. Közben sokat beszélt a tó történetéről, saját élményeiről, és arról is, hogyan készített sajátkezűleg mesterséges fészkelő helyeket madaraknak, hogyan szoktatta hozzá őket az ő gyakori jelenlétéhez, aminek köszönhetően kivételesen szép képeket készíthetett a madarak napi tevékenységéről. Az út végén, az elmondottak bizonyítására meg is mutatott néhány képet a saját gépének monitorán.
Vörös-gém

Vörös-gém


Bakcsó
Vörösgém
Mindannyian érdeklődve hallgattuk a bácsit. Közben arra gondoltam, milyen jó lenne, ha - mondjuk az ősz felé - összeállnánk néhányan, oda utaznánk, és közösen kibérelnénk egy nagyobb járművet! Igaz, legalább egy éjszakát ott kellene töltenünk, hisz Győrtől mérve nagy a távolság. De úgy gondolom, a várható élmény megérne egy kis befektetést!

Nos???

Legyen kellemes napotok!

Nincsenek megjegyzések: