2012. június 12., kedd

Cseh-Morva kulturtáj - Lednice kastélya

Régóta várt esemény ideje következett el az elmúlt vasárnapon: a Rába Rt. egyik szakszervezete és a Vándorbot turista egyesület szervezésében Csehország egyik közeli területére utazhattam - mégpedig úgy, hogy egy nap alatt három kisváros három gyönyörű kastélyát látogathatjuk meg! Nem egyedül természetesen, hanem egy jó nagy busznyi ember társaságában.

"A Lednice-vár egy romantikus vár Csehországban, Brnotól dél-keletre, Břeclav közelében."
"A kastély egy XIII. századi gótikus vár volt, melyet az 1500-as években építettek át reneszánsz stílusú kastéllyá. Száz évvel később barokkizálják és francia parkkal vették körül. 1846 és 1858 között lebontották és Wingelmüller építész tervei alapján neoromantikus szellemben, az angol gótika stílusban emelték fel a ma is látható kastélyt. A kastély utolsó gazdája 1945-ben költözött ki, ekkor került állami tulajdonba. Ebédlőjének mennyezete nemesfából készült. Fehér színű zeneterme, tükörterme fényesen csillog. A folyosókat faburkolat borítja. Csillárjai művészi alkotások, mind egyedi példány. A könyvtár csigalépcsője egyetlen tölgyfából faragták ki. A kastély mellett figyelmet érdemelnek a barokk istállók is, ahol híres ménest tartottak. A parkban található még a János-vár, a Három Grácia oszlopcsarnoka, a Határ-kúria és a halastó partján a 60 méter magas Minaret. Érdekessége, hogy nem török építésű, hanem a kastély urai építették 1802-ben. Ma kilátótoronyként funkcionál. A kastélyban gazdag fegyvergyűjtemény, porcelán múzeum és vadásztrófea-gyűjtemény található. A világörökséggé nyilvánított lednice–valticei kultúrtáj része." 
"A vár a mellette elterülő kerttel Csehországban látható épületegyüttesek legszebbike. Lednice uradalmát 1249-ben a Lichtenstein család szerezte meg, akiknek csaknem 700 évig volt a birtokában ez a terület."
(Idézetek: Wikipedia)


Nem érzem jól magam, ha más tollával ékeskedem, de ezennel szinte elkerülhetetlen volt. Legkevesebb ennyi szakszerű információ kell ahhoz, hogy tudjuk, mit látunk. És ha már ezt valaki egyszer leírta - nálam bölcsebb ember jelentette ki, hogy "nem kell feltalálni azt, ami már fel van találva".

Lednice kastélya
A lehetőségnek nagyon örültem, az aznapi időjárásnak már kevésbé. Az utazást megelőző éjszaka eső esett, az utazás alatt is többször, és a lednicei várhoz is lassan csepergő esőben érkeztünk. A vár - vagy kastély? - látványa még az időjárás okozta bosszúságomat is feledtette. Lenyűgöző látvány volt, az eső ellenére más a kastélyhoz vezető úton fotózni kezdtem.
A kastélyban nagyon kellemes benyomások értek. Magyar nyelvű idegenvezető nem volt ugyan, de a saját túravezetőnk kapott magyar nyelvű tájékoztatót, melyet felolvasva tájékoztatott minket arról, éppen mit látunk. Szabály szerint fotózni csak 100 CSK árú díj befizetésével lehetett. Engem nagyon meglepett, hogy - koronám nem lévén - euróval szerettem volna fizetni - és nem fogadták el az eurót!!! Ennyire rosszul áll már az uniós pénz? :-) A kísérő személyzet viszont nagyon elnéző volt, nem ellenőrizték, ki vásárolt és ki nem fotós jegyet, szabadon fényképezhetett mindenki.

Gyönyörű csillár, és egy különleges lépcső
Nem volt könnyű buli a fotózás. Az útvonalunk mentén kicsi szobák, és hatalmas termek váltogatták egymást, és mindenhol egy busznyi ember tolongott. Ezek közel fele szeretett volna emlékképeket vinni haza a látottakról. Nem tudom, kinek hogy sikerült, de azt hamar megtapasztaltam, hogy a gépem beépített vakuja nem képes a tereket bevilágítani. Próbálkoztam ISO-érték emeléssel, ahol csak lehetett, a legnagyobb blendét használtam. Mindenhol persze nem lehetett, mert néha rá kellett zoomolni részletekre. Ez a művelet pedig automatikus rekeszérték csökkenéssel jár. Végül külső vakut kezdtem használni, ami kissé megkönnyítette a dolgomat.

Szobaberendezés
Az első részben lényegében csak a kastély belsejében készült képeket mutatom be. Készülök újabb poszttal a külső felvételekkel, majd később Valdice és Mikovce következik.
Nézzük hát a képeket:
Ágy. Mert hát ugye ágy nélkül nem lehet...
Különleges bútorok, talán ébenfa.
Bútorkülönlegesség. Kínai eredetre utal...
A család egyik tagja
Ez a kép igen jó példa arra, mennyire nem célszerű dolog a közeli háttér előtt vakuval fotózni. A vaku erős fénye éles árnyékot vet a háttérre. Az árnyék és a fő téma kontúrjai összeolvadnak, természetellenes hatást keltve. De hát az állványról való fotózás számításba se jöhetett!!
Egy másik "ős"
Szobadíszek
Bejárat
Jellemző volt az egész kastélyra a rengeteg és csodálatos famunka. Fal- és mennyezetburkolatok, művészi berendezési tárgyak.
Székek, és más tárgyak
Egyszerűen csodálatos...
Kedvelték a kék színt
Ehhez a lépcsőhöz nincsenek szavak!
Hogy miért? Mert egyetlen fatörzsből készült, tíz ember egy teljes évi munkájával! Gondoljátok át még egyszer: egyetlen fatörzsből faragva!!!
Földszintről  az emeletre...
Hogy kicsit jobban beleférjen a képbe...
Jobbra egy hordozható házioltár látható a falon. A család ezt mindig magával vitte, ha úton voltak.
Egy pici részlet a mennyezetből is
...és egy nagyobb!
Kandalló
Címerpajzsok
Művészi értékű famunka - mennyezetborítás
Szobaberendezés
Egy "ős" a falon...
Vadászjelenet a képen
Ebben a teremben hangulatos gitárzenével fogadtak bennünket
Tükör a teremben
Parkra néző...
Ennyi. Több képet készítettem, egyik-másik kicsit hasonlít a bemutatottakhoz. Nem szeretném, ha túl korán unalmas lennék, azért mára befejezem. Lesznek szabadban készült képek is, és két másik helyszínt is be fogok mutatni napokon belül.

Köszönöm, hogy néhány percig velem voltatok!

2 megjegyzés:

cincifotó írta...

A fotókat már végignéztem, nagyon szépek! Köszönöm a lehetőséget, hogy legalább így "meglátogathattam" ezt a csodálatos helyet! Nagyon tetszik!

Bea írta...

Kedves Zoltán,
Nemrégiben jártunk Lednicében, de mivel 3 kicsi gyerekkel voltunk, így a kastélybelső (egyelőre) kimaradt. Köszönöm, hogy a képei által kicsit bekukkanthattam ebbe a csodálatos kastélyba.

További szép utazásokat, és jó fényképezést kívánok!
Üdvözlettel:
Bea