2014. január 23., csütörtök

Randevú a Bécsi Kávézóban

Gyermekkoromtól kezve érdekelt a történelem. Szívesen tanultam akár hazánk történelmében, akár másik kedvelt témámban, magyar irodalomban, ha történelmi személyiségek életével ismerkedhettem. Jól emlékszem Berzsenyi Dániel nevére is, aki nemesi származása révén is, és jelentős irodalmi tevékenysége révén is részese történelmünknek. A költő Berzsenyi oldalági leszármazottai ma is köztünk élnek, tevékenykednek, és munkásságukkal maradandót alkotnak.
A Berzsenyi-Hölgyek
A ma élő utódok közül kettőt van szerencsém személyesen ismerni; mégpedig két nagyon barátságos hölgyet!
Kedves mosoly :-)
Nagynéni

Az ifjabbat, Berzsenyi Esztert közös hobbink, a fotózás révén ismertem meg, Monika nagynénjét pedig Eszter közvetítésével, Monika Győrben kiállított jelmezes babafigurái kapcsán. A kiállítást megnéztem, nagy kedvvel fotóztam, a képek ma is láthatóak Google+ (Picasa) fotógalériámban, illetve blogomban.
Tavaly a Hölgyek kicsit hosszabb időt töltöttek Győrben; ekkor közös kirándulást is tettünk!

A napokban Eszter újra jelentkezett, elmondta, hogy Győrben vannak, és meghívott egy kávéra a győri úgynevezett Bécsi kávézóba. Természetesen örömmel fogadtam a meghívást.

Ma meg is történt a "randevú". Kellemesen és vidáman beszélgettünk, jól telt az idő. Nyilván arról is szó esett, mi az apropója az újabb győri kirándulásuknak, hisz különösen Monika részéről nem kis fáradság Münchenből ide utazni. 
Erre Eszter elmondta, hogy Monika meghívást kapott a Magyar Kultúra Hete rendezvényei alkalmával a győri önkormányzat rendezvényére, ahol Győr Város Önkormányzata kitüntette őt a város ezüst plakettjével és díszoklevelével. Ez az oka a mostani Győrben tartózkodásnak.
Meghívó levél
Az ezüst emlékérem
(Elnézést a fotó gyenge minőségéért)

Részlet a győri polgármester leveléből:
"Örömmel értesítem, hogy Ön, Győr város javára végzett magas szintű áldozatos tevékenységének elimeréséért, a győri állandó babakiállítás gyűjtemény önzetlen és nagylelkű felajánlásáért Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának ezüst emlékérmében és díszoklevelében részesül, amelyhez szívből gratulálok."

Ezúton is gratulálok a megérdemelt elismeréshez!

A beszélgetés tovább folyt, előkerült Eszter fényképező gépe is, és innen kezdve már együtt fotóztunk... emlékképek készültek csupán, nem beállított fotók. Spontán "életképek"....
A fotózás szép hobbi
 
A kitüntett


Szobor a kávézóban
Legyen szép estétek.... köszönöm a látogatást!


2 megjegyzés:

Miriam Papp írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Miriam Papp írta...

Kedves Zoltán, végre sikerült megnéznem, elolvasnom ezt a blogot is :-)))
Szép kis történet és nagyon szép felvételek.

Legyen egy szép napotok :-)))