Pákozdi ingókövek

Folytatom képzeletbeli bakancslistámon szereplő utak bejárását. Nem túl rég, éppen csak a múlt hét szerdáján valami okból késztetést éreztem arra, hogy újra meglátogassam Székesfehérvár belvárosát. Nem akartam többet, csak sétálni egyet, hisz többször jártam már a városban az év szinte minden szakában. Még télen is, ha az adventi időszakot télnek lehet nevezni.

Persze, tudtam, egy rövid séta nem tart ki egész nap... belefér a napba egy pákozdi kirándulás is. Az ingókövek úgyis a listámon van, eléggé előkelő helyen - nosza hát, kössük össze a két kirándulást!
Fehérváron leszálltam a buszról, és azonnal körülnéztem a buszpályaudvar környékén, hol találok parkoló helyet, ha történetesen valami okból autóval jönnék ide. Parkolóhely van rengeteg, de autó még több, és fizetni is kell... tehát nem túl vidám az autósok élete errefelé.

Visszamentem a buszhoz, megkerestem a Pákozdra induló járat helyét. Nem kellett sokat várnom. Pákozdon még nem jártam, ezért úgy döntöttem, a vendéglőnél szállok le. A kocsmában mindig van jó sör, és többnyire vendégek is, akiktől meg lehet kérdezni, hallottak-e valamit az ingókövekről.

Jelenthetem, a kocsmában igen kellemes sört kaptam, vendég egy szál se volt rajtam kívül, ezért a fiatal pincért kérdeztem, merre inognak itt a kövek... a fiatalúr kissé bizonytalanul mutatott egy irányt: arra van egy nagy tábla, ott talán ki van írva :-)

Jó hír, hogy egy buszmegállónyival odébb tényleg volt egy nagy tábla térképpel. De nem csak az, hanem egy egy teljesen egyértelműen eligazító irányjelző oszlop is nyilakkal. Azoknak mondom tehát, akik még nem ismerősek arrafelé, de ingó köveket akarnak látni, ne izguljanak... csak nézni kell, és oda fognak találni.

Miután "irányba álltam", megindultam... hamarosan ki is értem a településről, és egy igen jól járható, széles földúton haladhattam tovább. Fantasztikus akácvirág-illat kísért mindenfelé... és sok más gyönyörű vadvirág látványa. Ha engedek a kísértésnek, már az út eme első szakaszában telefotózhattam volna az összes memóriakártyámat. De "lájtosra vettem a figurát", és csak csínján nyomkodtam az expógombot... és közben gondoltam botanikát kedvelő fotós ismerőseimre, mennyire tetszene nekik is, amit én láttam.

Pákozd

 Ezen az úton haladunk, ha kiértünk a településről. Nem tudom, falu vagy város, de jobbnak találom nem nevén nevezni a dolgokat...

Pákozd

Egyik kedvenc vadvirágom a pipacs, Mivel idén még nem sokkal találkoztam, nem hagyhattam ki, hogy egy emlékképet ne készítsek róla. Itt már kicsit bántam, hogy csak fél fotóscuccal indultam el, és makróobi éppen nem volt nálam. Mentségemre szolgáljon, hogy nem virágot, hanem köveket fotózni indultam...

Pákozd

Ez a másik kis közönséges semmiség, ami finom színeinek, színei árnyalatainak nem tudok ellenállni. Vadrózsa, a csipkebogyó virága.

Pákozd

Haladtam előre, de közben vissza-visszanéztem, hogy a mind jobban láthatóvá váló Velencei-tó látványában is gyönyörködjek.

Pákozd

 Eddig a pontig akár autóval is fel lehet jönni. De hát milyen turista az, aki autóval megy ingóköveket nézni? Én nem olyan turista vagyok... főleg, ha az autóm otthon van Győrben.

Pákozd

Itt érünk ki a hegytetőre, ahol az ingóköveknek kell lenniük valahol. Itt kicsit elgondolkodtatott, hogy egy féltucat turistajelzés ment az összes világtáj felé... merre tovább? De jó ösztönömre hallgatva egyből eltaláltam a helyes irányt :-)

Pákozd

Ingókövek még nem voltak, de a kedvenc virágaimból annál több. Ha minden képet ide tennék (pedig csak visszafogottan kattogtattam!) betelne a blogommal az internet!

Pákozd

Mondjátok meg, nem gyönyörű? Szerintem az! Még azzal a benyúló kis faággal együtt is, amit szándékosan otthagytam...

Pákozd

Ha távolabbra néztem, egy víztározót láttam a hegy túloldalán. Most nem nézem meg, mi a neve: egyrészt úgyis elfelejtem, másrészt minden térképen rajta van.

Pákozd

Nem makró, jó messziről fényképezve, de még így is szépnek találtam. Fogalmam sincs, mi a neve... :-(

Pákozd

Heuréka! Egy ingókő! legalábbis azt hiszem, azt találtam, mert ez az első nagyobb kőalakzat, ami az utamba került. Kissé talányos formája van, annak meg nagy fantáziája, aki ezeket a - később majd látható - köveket ingóköveknek nevezte.

Pákozd

Vessetek rám követ, ha Ti nem fotóztátok volna le ezt a gyönyörűséget! 

Pákozd

Meg ezt is! De megígérem, visszafogom magam, és mostantól - majdnem - csak köveket mutatok Nektek.

Pákozd

Illetve előbb még a Velencei-tavat

Pákozd

Na, akkor most a kövek következnek. NO COMMENT - nem igazán van mit mondanom róluk. Rohangáltam egyik alakzattól a másikig, még arra is alig tudtam figyelni, hogy a két fényképezőgép ne nagyon kocolódjon egymáshoz a nyakamban. Ezek sikerültek....

Pákozd

Pákozd

Pákozd

Pákozd

Pákozd

Pákozd

Pákozd

Pákozd

Pákozd

Erről a bókoló bogáncsról készült fotókkal köszönök el mára. Szép napot kívánok minden olvasómnak, és kellemes kirándulást ide, ha szeretitek a szép tájakat.
Köszönöm, hogy itt voltatok!!!

Jártam Sárban-Várban Sárvárban

Kisiskolás gyerekkoromtól kezdve szerettem a történelmet. Sokat olvastam, rajongtam a híres magyar történelmi alakokért. Különösen a Nádasdy-család története ragadta meg a fantáziámat, hisz azt már régen elmondták nekünk az iskolában, hogy a család ősei Nádasdról, szülőfalumból származnak, és nevüket is innen eredeztetik. Van a község határában egy Várhegy nevű terület. Erődítmény maradványai ugyan nem látszanak, de bizonyíthatóan állt itt egy földvár a régi időkben.
A Nádasdy család meghatározó ága aztán Sárvár birtokába jutott, és itt rendezte be birtokközpontját. Valaha ezen a helyen a földvár állott, a hely nevének tanúsága szerint.

Sárvár: "Neve a Gyöngyös-patak mellékén, mocsaras helyen épített erősségre utal; ez eredetileg földvár volt." - lásd Wikipédia.

A török hódoltság idején jelentős erősséggé fejlesztették, olyannyira, hogy a török seregek ostromát is kiállta, elfoglalni nem tudták hódító hadjáratuk során.

Természetes, hogy a sárvári vár is nagy érdeklődésre tarthatott számot részemről. Mindezek ellenére egészen 2011-ig kellett várnom, hogy egy alapos bejárást eszközölhessek a sárvári Nádasdy-várban. Már akkor sok fotót készítettem, és a gépemen őrzöm ezeket. Tavaly aztán újra kedvem támadt Sárvárra utazni, új várlátogatásra; kiegészítve ezt a várkert, a csónakázó tó és a parkerdő meglátogatásával. "Nem tervezett" okok folytán ez a látogatás a múlt évben elmaradt.... idén viszont egy gyors elhatározással sort kerítettem rá. Még az se tartott vissza, hogy a "nevezett" napon 24 órás eső volt, szabadtéri fotózásra és pihentető sétára teljességgel alkalmatlan az időjárás. Majd csak lesz valahogy - gondoltam.

Ernyő és esőkabát volt nálam, a fotós cuccom jó helyen volt, én pedig nem cukorból vagyok - mint ahogy Jóanyám szokta volt mondani, ha gyerekkoromban nem akaródzott esőben az utcára menni. 

Sárvárra érve mindenek előtt a Várba igyekeztem. Megvettem a belépőjegyet, fotójegyet ahogy illik, és máris szinte izgatottan vártam, hogy a díszterembe érjek. Első látogatásom során ugyanis olyan hatással volt rám ez a terem, hogy szinte fájt tovább menni belőle :-)

Mint fentebb említettem, kint eső esett, borús és vigasztalatlanul szürke volt az ég, a kiállítási termekben pedig kevés volt a természetes fény a jó minőségű fotózáshoz. Egyetlen, gépvázra szerelhető vaku állt rendelkezésemre ahhoz, hogy kézből fotózva legalább turista-fotó, emlékkép minőségű képeket készíthessek. Most csak a díszteremben készült fotókból mutatok be néhányat. Később esetleg az egyéb termek fényképeivel is írok egy másik posztot...

Sárvár - Nádasdy-vár díszterme

A díszterem egyik rövidebb oldala. A két ablak között egy rendkívül szép, díszes fiókos szekrény áll. Érdekessége - egyebek mellett - a két oldalra kihajtható szárnyak, a templomi szárnyas oltárokra hasonlóan.

Sárvár - Nádasdy-vár díszterme

A másik rövidebb oldal. Jobbra egy gyönyörű kályha látható, középen pedig egy lépcső egy kisebb terembe visz. Itt van elhelyezve egy régi nyomdagép utángyártott másolata. Tudjuk, hogy a Nádasdyak művelt család volt, mecénások, várukban nyomdát is üzemeltettek. 

Ebből a teremből lehet felmenni egy körlépcsőn a toronyba. Két emelet magasságában két toronyszoba látogatható, de egészen a torony tetőszerkezetéig elvezetnek a lépcsők. 

Sárvár - Nádasdy-vár díszterme

Ebben a sarokban a terem gyönyörű szép aranyozott kályhája látható.

Sárvár - Nádasdy-vár díszterme

A grófok idejében nagy volt a vendégjárás a várban. Az előkelő vendégeket természetesen itt fogadták, vendégelték meg. Erre a célra szolgálhatott az itt (alig) látható asztal, körben székekkel.

Sárvár - Nádasdy-vár díszterme

A díszterem kialakítása egészen különleges... legalábbis ami a mennyezetet illeti. Bárhogy "forogtam", nem találtam olyan nézetet, mellyel megfelelő módon tudtam volna fényképezni a mennyezeti freskót. Hogy szép, azt higgyétek el nekem!

Sárvár - Nádasdy-vár díszterme

Sétáltam le-föl, tanakodtam magammal, hogyan készítsem el a képeimet. Szívem szerint akár minden négyzetmétert külön lefényképeztem volna. Ez előny bizonyos tekintetben, de talán méginkább hátrány. Nehéz elfogadni, hogy még képeken sem vihetem haza azokat a szépségeket, amit látok...

Sárvár - Nádasdy-vár díszterme

Sárvár - Nádasdy-vár díszterme

Sárvár - Nádasdy-vár díszterme

Szebbnél szebb festmények vannak a falakon körben. Van mit nézegetni, van miben gyönyörködni a látogatóknak.

Sárvár - Nádasdy-vár díszterme

Sárvár - Nádasdy-vár díszterme

Egy újabb óriási festmény, két ajtó között. 

Sárvár - Nádasdy-vár díszterme

Befejezésül egy újabb, félig már ismert fotó - más látószögből.

Legyen szép napotok...

Laza séta a Hanságban

Úgy kezdődött a tegnapi napom, hogy egyedül maradtam "családilag"... kedves Feleségem ugyanis Budapestre utazott a lányommal. Jó alkalom adódott nekem tehát, hogy kedvem szerint töltsem ezt a napot :-)

Nem mint ha máskor okom lenne panaszra, de hát azért mégiscsak ritka alkalom, hogy be se kelljen jelentenem, merre fogok kószálni aznap, nem igaz?

Nos, úgy döntöttem, a Hanságban fogok kószálni. Fölhívtam telefonon egy nyugdíjas (tehát ráérős) fotós ismerősömet, aki vállalkozott rá, hogy velem fog kószálni aznap - legalábbis a nap első felében. Délután ugyanis dolgom volt, ami nem tűrt halasztást.

A Hanság azon része, ami Győrből könnyen elérhető, már ismerős számomra. Az utóbbi évek mindegyikében egyszer vagy többször jártam ott, fotózás, kirándulás, séta, kellemes időtöltés céljából. Fényképezőgépet természetesen mindketten vittünk magunkkal, bár én a fotózásra ezúttal nem sok hangsúlyt helyeztem. Épp csak pár képet lőttem, és azokat is - meg nem bocsájtható módon - nem túl nagy lelkesedéssel. Mondhatnám, hogy csak a forma kedvéért, ha már itt vagyok... De a séta, mozgás, viszonylagos csend és jó levegő nagyon jólesett - és az volt a lényeg ezúttal.

Igazából sok fotótéma nem is nagyon adódott. Madarakat alig láttunk, és maga a tó sem az igazi arcát mutatta. Mondhatom, a fotósok által elvárt körülmények tekintetében a helyzet nem igazán volt barátságos velünk szemben.

Mindezek ellenére - jó vagy rossz - szokásom szerint mutatok pár képet az aznapi termésből.

A Hanságban

A hansági tavak részlete, ahogy a madármegfigyelő torony tetejéről látszik. A tó természetesen sokkal nagyobb ennél, de madarak tömegei nélkül bizony kissé csupasz látványt nyújtott.

A Hanságban

Mi sem jellemzi jobban a helyzetet, mint hogy pitypangot kell fényképezni ahhoz, hogy legyen valami a memóriakártyán hazafelé! :-)

A Hanságban

Amire biztosan lehetett számítani, az a kormoránok költőfája volt! Igaz, ma még a kormoránok sem a szokott számban képviseltették magukat, de a megszokott fájuk egyik fele tele volt fészkekkel, és madarakkal.

A Hanságban

Volt azonban igazi érdekesség is a számomra! Eddigi életemben nem láttam még gulipánt természetes élőhelyén. Most viszont kettőt is egyszerre, bár messze a parttól tartózkodtak.

(A gulipán) "Átlagos testhossza 42-45 centiméter, szárnyfesztávolsága 77-80 centiméteres, testtömege 260-290 gramm közötti. Csőre hosszú és jellegzetesen felfelé ívelő. Feje és tarkója fekete, nyaka, hasi része és szárnyainak egy része fehér."

 Még így is szerencsésnek mondhatom magam, hogy csak nagyon gyenge minőségű képeket tudtam készíteni róluk. 

A Hanságban

A tavon nem ritka a szokásos, mindenhol elterjed vadruca (vadkacsa). Nagyon ritkán más rucafajok is láthatóak, kis szerencsével. Nagyon félénkek, a tópart közelébe se jönnek, lessátor és fotóállvány nélkül (na meg erős teleobjektív nélkül) nem is lehet jól fotózni őket.

A Hanságban

Közben a két gulipán úgy döntött, más területen is próbálnak eleséget szerezni maguknak. Csak úgy "jelzés szerűen" röptükben is lekaptam őket.

A Hanságban

Vadrucák röpte...

A Hanságban

Magányos fa homogén, jellegtelen és szürke égbolt előtt. Mint mondtam, nem volt ideális fotós idő :-(

A Hanságban

Az elmúlás és az új élet 

A Hanságban

A Hanságból nem szabad úgy haza jönni, hogy legalább egy szürke gémet ne fotózna az ember! Még akkor is, ha az a gém száz méter távolságban van, és csak a nyaka látszik. Mondhatni, az utolsó pillanatban láttam egyet!

Nos, kis szösszenetem végére értem. Szép napot mindenkinek!

Műkedvelő fotós madárgyűrűzésen

Hááát, szóval.... csak úgy elvagyok, mint afféle nyugdíjas. Van, amikor összejönnek a jó dolgaim, van, amikor összejön nekem minden, aminek nem kéne összejönni. Nos, ezek a problémák. Ezekből van több. Persze, tudom, mások örülnének, ha csak az lenne a problémájuk, ami nekem probléma. Mert hogy mik ezek? Elmondom.

Induljunk ki abból, hogy akkor tudom igazán fölidegelni magam, ha fotós kirándulásra megyek. Mert ha a jó öreg Olympus vázamra fölteszek egy telét, aminek a ekvivalens (fon) gyújtótávja 600 mm, akkor elfelejtem bekapcsolni a képstabilizátort. Ha a Nikont használom... nos, abban nincs is képstabilizátor, csak némelyik objektívben. De az 50/1,8 fix-ben nincs. Hiába a nagy fényerő, le kell rekeszelnem, és kapcsolni a vakut. Van egy harmadik is, de arról inkább nem beszélek... :-)

Elmondom, mire ez a hosszú bevezető.

Ma délelőtt Dunaszegen jártam, a kavicsbánya- és morotva tónál. Madárfüttyös fotósétát és madárgyűrűzést ígért egy természetvédő társaság. Össze is sereglett a hírre egy nagy létszámú felnőtt, és majdnem akkora gyereksereg. A győri fotóklubot is képviselte - ha jól számolom - legalább két fő.

Rövid kis bevezető "nyitóbeszéd" után elindultunk a tanösvényen, majd bekanyarodtunk az erdőbe, ahol már ki volt feszítve egy jókora madárháló. Volt is benne néhány kék- és széncinke, valamint más madárka... ezek neveivel nem kísérletezek, mert biztosan tévednék, ha az okosság látszatában akarnék tetszelegni. 

Mint mondtam, fotóim nem igazán lettek sikeresek, de jobb híján olyat mutatok amilyet ott és akkor készíteni tudtam.

Dunaszeg, madárgyűrűzés

Az első madárka, amit a fiatal természetőr kivett a hálóból. 

Dunaszeg, madárgyűrűzés

A madarak kiszabadítása komoly szakértelmet igényelt, mert nyilvánvalóan fájdalmat, még inkább sérülést nem szabad okozni az állatnak a gyűrűzés folyamán. Lassú művelet, de megoldható.

Dunaszeg, madárgyűrűzés

Egy másik madárka szabadítása

Dunaszeg, madárgyűrűzés

Jól látható, hogy a befogás, és a hálóból való szabadítás nem járt komoly következményekkel. Ők viszont szorgalmasan csipegették szabadítójuk ujjait, mint ahogy a csipésnyomok ezt jól bizonyítják!

Dunaszeg, madárgyűrűzés

Az egyik főszereplő... megérdemli, hogy egy kép is megjelenjen róla.

Dunaszeg, madárgyűrűzés

Dunaszeg, madárgyűrűzés

A gyűrű felhelyezése. Érdekességként említem, hogy olyan madarak is csapdába estek, melyek három nappal korábban már kaptak ugyanitt egy gyűrűt.

Dunaszeg, madárgyűrűzés

Dunaszeg, madárgyűrűzés

A gyerekek nagy örömére a már meggyűrűzött madarakat kézbe vehették (egy gyerek egyet), és a szerencsés engedhette szabadon.

Dunaszeg, madárgyűrűzés

Dunaszeg, madárgyűrűzés

Ez volt a mai napom. És egy kellemes beszélgetés...

Szép napot kívánok blogolvasó barátaimnak! :-)