A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bolhapiac. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bolhapiac. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. október 11., kedd

Turitúra a császárvárosban

Néha már megemlítettem a posztjaimban, hogy külföldre legtöbbször csak szervezett úttal megyek. Így volt ez a közelmúltban is, amikor a Vándorbot Egyesület Bécsbe hirdetett egy egynapos utat. Terv szerint délelőtt turiboltok látogatása volt a cél, és a Naschmarkt, a legnagyobb piac és bolhapiac. Délután pedig a belváros nevezetességeinek meglátogatása... persze csak annyi, amennyi a rendelkezésre álló néhány órába belefért.
Ami azt illeti, a turiboltokat hamar otthagytuk. Egyrészt azért, mert nem igazán voltak olyan dolgok, amiket itthon nem lehetett volna megkapni, másrészt a mi árainknál jóval drágábbak voltak a bécsiek. Én és feleségem talán tíz másodpercet töltöttünk az elsőben, és az átok-rossz szokásom szerint már el is jöttem onnan (erről persze beszéltem a túravezetőnkkel, hogy hová szeretnénk inkább menni). Ez a hely nem volt más, mint a szomszéd utcában lévő Hundertwasser-ház. Később erről is lesznek képek...
A Naschmark bolhapiaca viszont igazi kuriózum volt a számomra. Nem vásárolni akartam, hanem fotózni elsősorban. Régiségeket, zsibvásárt, egzotikus arcokat. Az embertömeg óriási volt, hatalmas a "felhozatal" mindenféle náció képviselőiből. Rengeteg migráns, vagy ki tudja, honnan származó emberkék, a barna arcbőr millió árnyalatában voltak képviselve. De fehér arcok is, olyan kinézettel, hogy a hippikorszak legszebb időszakát képviselték hajviseletükkel, szakállukkal. Képre kívánkozott valamennyi, csak épp nem engedték fotózni magukat. Hát ha nem, nem... :-(
A kiterített árukészlettel azonban már nem voltak ennyire távolságtartóak. Bár nem mindenhol, de azért néhol eltűrték...
Bolhapiac
Elsőnek egy távlati képet mutatok... vagyis inkább azt, milyen környezetben található ez a piac a város szívében.
Snapsz
Szeretik a bécsiek is a pálinkát! Mindenesetre ez a díszes pohárválaszték erre enged következtetni. Gyűjtőknek kiváló lehetőség, de fotós témákat is igen jól össze lehetne válogatni ezekből a poharakból (tárgyfotó témakörben).
Mindörökké Karácsony!
Hangszer felhozatal
Bécs a zene városa, ezt mindenki tudja. Rengeteg hangszert lehetett vásárolni, szinte mindent megtalálhatott, aki ilyen szándékkal ment oda. És a hanglemezek micsoda választéka! Te jó ég! Hagyományos vinil-korongok (fekete nagylemezek), CD-k, DVD-k olyan választékban, hogy szemem-szám elállt a csodálkozástól! Nem sorolom, milyen előadók CD-it láttam, mert még belelkesedek :-)
Még itt is... :-)
Mindenféle ékszerek... valóságos perzsa teríték!
Az elmaradhatatlan tiroli "bűrgatya"!
Lesifotó cigányokról
Fotóapparátok a világ minden tájáról
Fotóapparátok a világ minden tájáról
Női szektor
Lánykaruhák
Természetesen volt a piacnak olyan része is, ahol nem használt, hanem vadonatúj holmikat is lehetett vásárolni. 
Kürtőskalács
Azt mondják, nincs a világnak olyan szeglete, ahol ne lehetne magyarokkal találkozni. Miért éppen a bécsi bolhapiacon ne lehetne? Íme itt az egyik legújabb hungarikum, eredeti magyar kürtőskalács!

Legyen szép napotok...

2016. október 9., vasárnap

Bécsi cigányfotók

Nemrég Bécsben jártam, az abdai Vándorbotosokkal... a kirándulás - részemről - legfontosabb indoka az volt, hogy különleges arcokat és tárgyakat keressek fotózáshoz az egyik hatalmas nagy piac- és ócskapiacon.
Hogy micsoda fejeket láttam, el se hiszitek! De eredmény semmi, mert amint emeltem a gépemet, már mondták is: "nicht-Fotonicht-Foto!" És én naív, még azt hittem, ott bármit szabad fényképezni! Hozzáteszem, az eladásra kínált tárgyakat többnyire lehetett fényképezni, de az embereket nem.
Ráadásul nem beszélek németül, tehát jobbnak láttam első szóra megérteni a tiltakozást.
Azt már tudtam itthonról, hogy a cigány (roma) emberek sem szeretik, ha fotózzák őket. Ezért aztán amikor Bécsben egy dekoratív öltözetű, nőkből álló cigány csapatot láttam, meg sem próbáltam engedély nélkül képet - azaz portrét készíteni róluk. Egyszer azonban "elsült" a gépem, amikor nem figyeltek rám... :-)
Nagyon érdekes, egymásra igen hasonlító arcok voltak, mégis volt valami egyedi mindegyikben. Az egyik nő egy kislányt tartott a karjaiban. Szép arcú gyerek volt; nem állhattam meg, hogy meg ne kíséreljek egy - anya-gyerek - képet készíteni róluk. Sejtettem, hogy "beszélni" csak a nemzetközi mutogatósul tudok vele, ezért megérintettem az anya vállát, majd a fényképezőgépemre mutattam, és annyit mondtam: foto?
A nő rám nézett... megértette, mit akarok, majd az idősebb asszonyokra nézett. Onnan nem jött beleegyezés, ezért nem-et intett nekem. Tovább próbálkoztam... annyi még telt a németemből, hogy azt mondhattam: "schönes Baby"! Ekkor az anya azt mondta: Baby - és kihajolt a képből, hogy csak a kislányt tudjam fotózni. Egyetlen felvételt készítettem, majd megköszöntem, és elmentem.
Lesifotós cigányfotó
Grimasz
 Sajnos, a kislány a felvételkészítés pillanatában egy grimaszt vágott, ami nem vált előnyére a képnek. És hát persze a körülmények miatt megfelelő(bb) képkomponálásra sem volt módom.
Szeretem az emberábrázolást képeken, de az utómunkálatokban nincs kellő gyakorlatom. Örülnék, ha valaki tanácsival segítene ebben....

Szép napot mindenkinek, aki a posztomat olvassa