2016. november 10., csütörtök

Hogy miért szép Prága?

Hogy miért szép Prága? Nehéz, vagy inkább lehetetlen lenne röviden elmondani. Szép, és kész! Van benne meglepetés is, ha magyar szemmel néz körül a turista. 
Hogy miért nem szép? Azt könnyen elmondom. A nagy drágaság miatt (megint csak magyar szemmel), a mindenhol mindenért fizetni kell gyakorlat miatt (belépő díjak), az udvariatlan pincérek miatt, és a tömeg miatt.
Hát itt van egy kis ellentmondás. Nagy a drágaság, és mégis nagy a tömeg? Első hallásra ellentmondás, nem logikus. Pedig az! Mert ez a város (pontosítsunk: Belváros) annyira szép, hogy megengedhetik maguknak a csehek, hogy drágák legyenek, hogy udvariatlanok legyenek, hogy mindenhol belépődíjat szedjenek, mégis tódulnak a turisták. Ki érti ezt?
Tódultunk mi is, győri és Győr környéki turisták. Igaz, sok vizet nem zavartunk, mert mindössze  2 napot töltöttünk ott. Toronyház se épült a városban abból a pénzből, amit mi hagytunk ott, de azért sok szépet láttunk.
Köszönet érte az Abdai Vándorbot Egyesületnek, és Erdélyi Lászlóné Magdikának, a túravezetőnek.
Csak néhány képet mutatok, meghagyom a felfedezés élményét azoknak, akik majd csak ezután fognak látogatást tenni Európa eme gyöngyszemében...
Prága
 Közeledik a buszunk Prágához. Ködtenger előttünk. Nagyon jó helyet kaptam Magdika jóvoltából... közvetlenül a gépkocsivezető mögött ültem, így kényelmes panoráma tárult elém az egész utazás alatt. Mozgó járműből csak igen ritkán fényképezek, de ezen az úton nem tudtam kihagyni ezt a lehetőséget. (Bár csak az olasz úton is itt ülhettem volna!)
Prága
 A köd jött meg ment, percenként változott az időjárás. Itt már Prága pereméhez érkeztünk.
Prága
A lányok figyelmébe ajánlom a snájdig cseh férfiakat! Nem csak a város szép, a fiúk is igazán elegánsak (pláne, ha az állam fizeti a díszegyenruhát!) 
Prága
Csehország egy igazán karakán ország! Itt aztán akkora a demokrácia, hogy még királyt is választanak maguknak! Igaz, kissé rongyos az a királykoronázó díszfarmer, de hát ki figyel ilyen apróságokra, nem igaz? Szerintem, ha az angol Károly herceg meglátja ezt a fotót, irigykedni fog...!
Prága
A művészetet is eléggé egyedi módon értelmezik errefelé. Az ország térképe a lábmosó lavór, abba vizel két alak... A szobrok csípőből mozognak, a "sugár" íve is változik... Önbizalom is van bőven errefelé, már ami a "fiúk szerszámát", illetve annak méretét illeti. Meglehetősen nagyra méretezték :-)
Prága
Meg persze bevállalós, vicces kedvű magyar leányokból sincs hiány. Végül is fel vannak már világosítva, nem?
Prága
Nem is a gépemmel van baj, nem is a Google szedte ki a színeket ebből a fotóból... ekkora volt a köd a Moldván, amikor a Károly-hídon jártunk. Csodálatos látvány volt, sok szép fotó készült. Kedvcsinálónak elég ez az egy... 
Prága
Az igazi szépség: Prága Óvárosa. Csak itt napokat el lehetne tölteni, és mindig találna új, megnézni való látványosságot a turista.
Prága
Az Orloj-óra. Egyszerűen világszenzáció. Kutakodjatok utána az interneten, mi is ez!
Prága
A prágai Óváros régi városháza, a bejárat fölötti címeres boltozat.
Prága
A Tyn-templom két tornya. A hatalmas tér annyira tele volt emberekkel, hogy magasra emelt fényképezőgéppel lehetett csak emlékképet készíteni, mert nem csak fejeket és hátakat akarok látni a fotómon.
Prága
Prága, óratorony
Prága, Tyn-templom
Prága
Az Orloj-órarendszer egyik részlete
Prága

Az Orloj-órarendszer másik részlete
Prága
 A hatalmas és különleges órarendszer elemei. Csodálatos alkotás, remekmű, az interneten - máshol - sokat megtudhattok róla.

Remélem, egy prágai kiránduláshoz kedvcsinálónak elég volt ennyi kép. Jó utat minden vállalkozó szellemű turista-fotóstársnak!

Legyen szép napotok

 

2 megjegyzés:

Kavics írta...

Ez a város még kimaradt nálunk. Pótolni kell!
Szép összeállítás.

Nádasdi Szabó Zoltán írta...

Igen, feltétlenül megér egy párnapos kirándulást!