2015. november 8., vasárnap

Gázi Kászim pasa dzsámija - Pécs

Wikipédia: "Gázi Kászim pasa dzsámija vagy Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom a magyarországi török-iszlám építészet legmonumentálisabb alkotása, Pécs egyik jelképe, Európa legészakibb épségben maradt dzsámija. A dzsámit Gázi Kászim 1543-1546 között építtette. Eredeti mérete hosszában és szélességében száz lépés. Ma katolikus templomként működik."

Szinte még gyerek voltam, amikor először láttam egy kirándulás során. Rég volt, fénykép nem készült a kiránduláson. Emlékezetemben megmaradt, a későbbiek során pedig már nagyon sok képet is láthattam róla. Az első "találkozásunk" óta igény támadt bennem, hogy újra, most már sokkal alaposabban megnézhessem, és remélhetőleg "agyban" is, képben is több emléket elraktározhassak erről a különleges műemlékről.

Győr és Pécs - magyarországi viszonylatban - nagy távolságnak számít. Nem igazán lehet "csak úgy" odaugrani - meg haza. Ahhoz kell néhány nap, hogy az utazás "gazdaságos" legyen - azaz egy úttal minél több helyet meglátogasson, minél több élményt begyűjtsön a turista. Meg hát ugyebár - sok más szépség is van kis hazánkban, melyekre ugyancsak kíváncsi a "dolgozó".

A lényeg: először a múlt év tavaszán volt alkalmam egy hetet eltölteni a Mecsekben, Pécs közelében - konkrétan Orfűn. Ebből két napot töltöttem Pécsen. Ez alatt a két nap alatt a Belvárost, és a Zsolnai (vagy Zsolnay?) negyedet tudtam bejárni (feleségemmel együtt). 
Hát persze, amilyen a szerencsém.... :-( a Dzsámi éppen felújítás alatt volt. Körülötte építési anyagok festői rendetlenségben, az egész földszint bezsaluzva, az összes létező ajtaja zárva, az építőmunkások közel se engedtek... Ennyit a fotózásról....
Nem kenődtem el... nyugdíjas vagyok, időm rengeteg, ha akarom, még néhány nap pécsi tartózkodás költségeit ki tudom sajtolni a zsebpénzemből. Csak épp kell várni egy évet minimum, hogy az építkezést befejezzék a templomban.
Nos, 2015 év őszén feleségem beleegyezett, hogy újra Pécsre utazzak - ezúttal egyedül. Turista-célpontok: Pécs, a város környéke, a Jakab-hegyen a "babás szerkövek", a Zsongor-kő - mint minimum. Meg ami belefér, mínusz ami kiesik, ha esik az eső :-)...

Minderre három napot és három éjszakát kaptam, hivatalos eltávozás gyanánt...
Az időjárás a barátommá szegődött, eső mindössze egyszer esett (nem sok). Zavart nem okozott, mindössze a napi programomat kellett nagyon gyorsan átszervezni... nem volt gond, mindig van "B"-terv...

Akkor most nézzünk meg együtt néhány képet... miről is? ... a Dzsámiról, persze!
Gázi Kászim pasa dzsámija vagy Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom
Van még ember Magyarországon, aki nem látta? Legalább képen? Ha van, neki bemutatom: Ő az egykori török imaház, dzsámi, ma római katolikus egyház temploma. Így néz ki a tavalyi felújítás után. Gyönyörű!
Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom, Pécs
A felújított templomtérbe az altemplom (kripta) meglátogatása után juthat be a turista. Ezen a fotón az altemplom egy nagyon szép festménye látható.
Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom, Pécs
A templomtérbe jutva egyik ámulatból a másikba estem. Fogalmam nem volt arról, milyen lehet a belső tér.... a gyerekkori látogatásból nem maradtak emlékképeim, így minden új volt nekem, amit bent láttam.
Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom, Pécs
Fotóállvány ezúttal sem volt nálam, a fény (látszat ellenére) kevés volt a jó minőségű fotózáshoz, és egy komoly, igazi nagylátószögű objektív is nagyon hiányzott a megfelelő fotózáshoz. Képeket csak szabadkézből, magas ISO-val és egy Nikon-Nikkor utazó-zoommal készíthettem. No, meg nem kevés utómunkával...
Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom, Pécs
Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom, Pécs
Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom, Pécs
A templomban sok, nagyméretű ólomüveg-ablak csodálható meg. Kettőt mutatok közülük. Témájuk természetesen hasonló, mint a bemutatott ablakoké... az egyház szentjeit ábrázolják.
Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom, Pécs
A kupola boltozata. Gyönyörű alkotás, finom, aprólékos falfestés. 

Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom, Pécs
Tipikus, a keleti építészetre jellemző ablak-kialakítás. Nagyon dekoratív a sok színes kör alakú üvegelem, és a többi díszítés.
Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom, Pécs
Díszes világítótest. Sajnos, az eredetéről semmit nem tudok, de eredeti török kézműves műremeknek gondolom.
Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom, Pécs
Szép falfestmény, valószínűleg török eredeti. A török írásjelek utalnak erre...
Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom, Pécs
De azért hogy tudjuk, hol járunk...
Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom, Pécs
A templom szentélye, a lépcső fölött
Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom, Pécs
Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom, Pécs
Megbékélés az egykori ellenséggel, kegyelet a harcokban elesett magyar és idegen katonáknak... a Korán egy szurája kőbe vésve, a római katolikus templom falán.

A dzsámi belső meglátogatásáról ennyit... Reményeim szerint külső, nappali és esti felvételeket még mutathatok Nektek, ha a képek utómunkáival megfelelő ütemben haladhatok előre.

Szép napot minden kedves Látogatómnak, olvassatok engem itt máskor is!

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szépek a fotók, gratulálok!

http://lelekhangok.blogspot.com/ írta...

Gratulálok! Szívesen olvaslak, szépek a fotók, igényesek, mint mindig :)