2014. szeptember 27., szombat

Úrkút - őskarszt

"Az 1917-ben megnyitott, és 1930-ig művelésben tartott úrkúti külszíni bánya Európa második legnagyobb mangánlelőhelye (ma már mélyműveléssel bányásszák az értékes ércet)"
"A védett területet kerítés övezi, de a bejáraton keresztül bárki által szabadon megközelíthető." - Wikipédia

Mindig érdekeltek a különleges természeti jelenségek. Ha csak módomban állt, meg is látogattam mindig azokat a helyeket, amelyek eltérnek a szokványos formáktól. Kis hazánkban is adódnak ilyen lehetőségek, bár azért el kell ismernünk, nem kényeztet el bennünket a természet "csudákkal".
Nemrég láttam néhány fotót az interneten az úrkúti őskarsztról. Azonnal információkat kerestem róla, és soron kívül előre vettem ezt a helyet a bakancslistámon. Úgy gondoltam, ha nem töltené ki az egész napomat ez a kirándulás, akkor még meglátogatom egyúttal a közeli Ajka belvárosát.
Elmondtam feleségemnek, mi a tervem. Tetszett neki is, így aztán a hét közepén együtt autóztunk a Bakony egyik legszebb tája felé.

Úrkút falu főutcájáról nyíló mellékutak szépen ki vannak táblázva. Csak egy picit kell figyelni, és könnyen megtaláljuk a természetvédelem alatt álló terület felé tartó elágazást. A bejárat egy kis fa-kapun keresztül vezet. Az ajtó állandóan nyitva van - esetleg be van reteszelve, de nincs lezárva. A parkolásra viszont kevés a hely... de megoldható.

Úrkúti őskarszt
A hely az első pillanattól kezdve lenyűgöző. Magyarországon nem nagyon szoktunk a hasonló látványhoz. Ajánlom a fotózás szerelmeseinek, egyedül menjenek oda, vagy olyan társsal, akinek legalább annyira szenvedélye a fényképezés, mint magának... egyrészt nehéz szabadulni a hely hatása alól, másrészt "kapkodva kattintgatva" nem érdemes fotózni ezen a helyen. (Lehet, én is visszamegyek újra).
Úrkúti őskarszt
Úrkúti őskarszt - résbarlang
A sziklák réseiből több helyen víz szivárgott, különleges látványt nyújtva, és különleges hangulatot keltve a hasonló látványhoz nem szokott városlakóban.
Úrkúti őskarszt
Csodálatosan üde, zöld növényzet igazán frissítőleg hatott a szemlélőre. A felhők mögött bujkáló nap változatos fényeket bocsátott a tájra. 
Úrkúti őskarszt
A mély terepszakaszokat biztonságos lépcsőn lehet megközelíteni. 
Úrkúti őskarszt
Úrkúti őskarszt
Úrkúti őskarszt
Úrkúti őskarszt
Úrkúti őskarszt
Úrkúti őskarszt
Nejem nem tipikusan turista alkat, mégis nagyon szerette ezt a helyet. Őszintén szólva inkább csak szemrevételezni, mert lépcső ide vagy oda, a szakadék aljába nem tudtam lecsábítani. Az erről a helyről induló tanösvényen viszont elindult velem. Messze ugyan nem jutottunk, mert a felázott úton erdőgazdasági gépek is közlekedtek, nyomukban víz gyűlt össze, nagyon megnehezítve a közlekedést. Innen hamar vissza is fordultunk.
Úrkúti őskarszt - egy pillantás a falura a tanösvényről
Úrkúti őskarszt
Úrkúti őskarszt - pihenőhely
Úrkúti őskarszt
Itt már távozóban voltunk... előttünk a bejárati kiskapu.
Úrkúti őskarszt
Kicsit lemaradva követtem a nejemet a kijárat felé. Út közben még tekintgettem jobbra-balra, néhány fotót készítve közben.
Úrkúti őskarszt
Ennyi kép ízelítőül... remélem, sikerült néhány barátom érdeklődését felkelteni a hely iránt, és aki még nem látta, előjegyzésbe vesz itt is egy látogatást!

Szép napot, kellemes fényeket!


3 megjegyzés:

janapapa36@gmail.com írta...

Meglepetésed sikerrel járt szemem elött!
Bár nem vagyok tájékozatlan, de erről a lehetőségről még nem hallottam. Kár, hogy kissé messze esik Pest-Budától.
Köszönöm a beszámolódat.

Névtelen írta...

Ennek a helynek a meglátogatása engem is már évek óta foglalkoztat. A kőzete is izgalmasnak tűnik, jó lenne alaposan kitanulmányozni. Tetszik, ahogy a külszíni bányaművelésből ennyit meghagytak nekünk, bakancsosoknak is! Nagyon élveztem a "veled való sétát", köszönöm a lehetőséget! További szép napot kívánok Néked!

Jenő írta...

Érdekes, szép felvételeket küldtél kedves Zoli! Köszönjük!