"Nem hiszem, hogy normális vagyok!"

 "Nem hiszem, hogy normális vagyok!" - énekelte valaki valamikor. De én nem énekelni akarok; egész más okból zsong a fejemben ez a sor.

Hogy miért? Elmondom.

19 éves koromtól kezdve vagyok szenvedélyes hobbifotós. Nem vagyok született tehetség - erre elég korán rájöttem. Ettől függetlenül próbáltam mindig a legjobban tenni a dolgomat. Az elméleti alapokat könyvekből, gyakorlatból sajátítottam el. Amint anyagi lehetőségeim ezt lehetővé tették, a technikai eszközeimet is igyekeztem fejleszteni. Nagyon azért nem fektettem sokat (pénzt) a fotózásba, mert mint említettem, tudtam, hogy nem vagyok egy született tehetség. Az analóg korszakban sokáig csak fekete-fehérben (vagy ha úgy jobban tetszik) szürke-árnyalatosban dolgoztam, de sok színes diát, és színes papírképet is készítettem. Fekete-fehérben saját fotólaborom is volt! A digitális korszakban első gépem egy Olympus C-725 UZ, majd egy Olympus C-5060 WZ gépem volt. Ezeket egy Olympus E-510 típusú tükrös váz követte. Ez utóbbihoz 4 db objektívem volt - illetve van még most is. Ezt a szettet harmadik tartaléknak tartom, és néha még most is előveszem! Okkal persze, speciális esetben, tudom, hogy mikor van rá szükség.

Menet közben - ahogy múltak az évek, Nikon rendszerre váltottam. Nikonból is volt több vázam, és jópár objektívem. Jelen pillanatban fő gépként egy Nikon D780-as, fullfrémes vázat, másodgépként egy Nikon D7200-as APS-C vázat használok, a hozzájuk tartozó objektívekkel. 

Nos, most mondom el, miért mondom ezeket. Már jósok évvel ezelőtt a nejem közölte velem, hogy Ő is szeretne egy fényképezőgépet. Az unokát, és kedvenc virágait szeretné fényképezni. OK, semmi gond - próbaképpen vettem neki egy Fujifilm AV100 típusú csöpp masinát - majd aztán meglátjuk, mi lesz a vége. Eleinte tetszett neki, de aztán hamar visszaadta - rájött, ez nem neki való hobbi. Most akkor mi legyen vele? - mármint a géppel. Elkezdtem én próbálgatni. El is vittem néhány fotózásra, használtam is, de igazán nem barátkoztam meg vele. Addig-addig, amíg egyszer a győri termálfürdőben viháncoló suhancok kiverték a kezemből. Beleesett a vízbe - ezzel meg is pecsételődött a sorsa. Konyec Fujifilm! 

Nemrég egy fotós barátom kiselejtezte a régi, elfekvő dolgait. Nekem megtetszett ezek között egy Panasonic DMC-FZ30 típusú, ugyancsak régi, de az előbb említett AV100-as gépnél fejlettebb kompakt gép. Mivel volt hozzá töltő, akkumulátor, megkértem a barátomat, ajándékozza nekem ezeket a dolgokat. Gondoltam, jól fog mutatni a meglévő, kisebb retrógép gyűjteményemben. Megkaptam.

A "kisördög" azonban nem hagyott nyugodni! Ugyanaz az eset, mint amit átéltem a Fujifilm estében - mit tud, a tükrös Nikonok mellett? Elvittem a városba sétálni, fotózgattam, kidolgoztam a képeket, aztán mindig visszatettem a polcra. A két nagy Nikon mellett nem igazán állta meg a versenyt. 

Ma mégis elővettem, és egy újabb belvárosi sétát tettem vele. Gondoltam, az új kedvencem, a street-fotózás fekete-fehér műfajában talán ... még most sem tudom, mit vártam tőle!

Ez lett az eredmény:

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

Majd' elfelejtem: miért is nem vagyok normális? Hát azért, hogy egy fullfrémes gép mellett miért foglalkoztat egy 21 éves gép, aminek csak 1/1'8 collos képfeldolgozó processzora van? Fel lehet ezt ép ésszel fogni? 😆😆😆