2012. december 15., szombat

Jégmadár vadászaton (Kingfisher)


Ha valamit szeretek a télben, az a jégmadár (Alcedo atthis). Nagy szerencsémre Győr határában van egy jól megközelíthető vizes élőhely, ahol ezek a gyönyörű ékszermadarak megjelennek, amint a kisebb vizek befagynak. Itt sekély a víz, viszonylag gyorsan folyik, ezért sokáig nincs rajta, vagy csak kevés a jég. Ugyanakkor van elegendő apró hal, ami ezeknek a pici madaraknak táplálék.
Az életük azonban nem zavartalan. Tavaly, és az azt megelőző évben ide telepedett egy egész kormorán raj. Ezáltal a jégmadarak kiszorultak innen, éppen csak pillanatokra tűntek fel itt, a jól megszokott területükön. Idén a kormoránok még nem jöttek meg, a jégmadarak életét jelen pillanatban csak félrészeg horgászok rajcsúrozása, és hozzám hasonló megszállott fotósok kisebb-nagyobb csapata keseríti.

Jégmadár ülőágon
Ebben a téli szezonban először jártam kint madarat fotózni. Úgy tűnik, szerencsés időpontot választottam. A tűz mellett melegedő, piálgató horgászok ugyan sok madarat elzavartak a környékről, de ettől függetlenül fotózásra is volt lehetőség.
Jégmadár
Rejtőzködve, bokrok ágai között
Láttam nagyon szép madarakat egyesével, aztán reptükben párosával, sőt hármasával is. Ha egy rövid sétát is csinálunk fényképezés közben, akkor kék- és széncinkék tömegét láthatjuk a bokrok ágai között.
Fakopáncs
Hallgathatjuk a fakopáncs kopogását, meg is pillanthatjuk őket magasan, a fák száraz ágain.
Ha nem tévedek, Ő egy süvöltő. Sajnos, más pózban nem volt hajlandó pózolni nekem.
Cinege madár - széncinke
Még egy fakopáncs - több is volt egyszerre
Széncinke, másik pozítúrában
Néha pintyet is, de az nagyon ritka.
A zajló Rába folyó
Lőttem egy vonatot is, ha már arra járt. GySEV-Taurus.
A cinkék a víz szélében is szívesen hancúroztak
Gém - ha nem tévedek, szürkegém. Ketten voltak, az egyik nagyon hamar elrepült. Ez a példány várt addig, amíg elkattant a gépem.
Megjelentek a gémek - ők jellemzően kicsit távolabb halásznak a jégmadarak kedvelt helyétől. A gémek rendkívül óvatosak, a legkisebb mozgást észlelve felrepülnek a fák koronájába, vagy éppel el még a környékről is. Mondhatom, kell szerencse is ahhoz, hogy gémről szép fotót lehessen készíteni. Tapasztalatom szerint azért ahogy halad előre a tél, lassan egy kicsit megszokják az ember (horgászok és fotósok) szinte állandó jelenlétét.
Újabb jégmadár került lencsevégre
Ugyan az - most a vizet kémleli
Szürkegém a vízben
Szürkegém a fák koronáján álcázza magát
Ennyi volt mára. Remélem, később még újabb képeket is hozhatok!


Szép napot kívánok minden kedves olvasómnak!

4 megjegyzés:

Bodó Richárd írta...

Gratulalok ! En Budapesten es kornyeken vadaszom ra, eddig sikertelenul :-(

Unknown írta...

Én itt Vas megyében keresgélek ilyen gyönyörűséget, de eddig sikertelenül :( Egy kis javítás: Amit te Erdei Pinty-nek hittél, az egy Süvöltő :)
Süvöltő: http://4.bp.blogspot.com/-YmTceMKkOLw/T0pTV_KauQI/AAAAAAAAIHA/ohN6owwS6uE/s1600/S%C3%BCv%C3%B6lt%C5%91.jpg

Erdei Pinty: http://www.erted.net/Image/termeszet/sosto/erdei_pinty2.jpg

Fábián Péter Imre írta...

Ha nem gond én is javítanék. Amit vörösgémnek néztél az egy szürkegém.
A vörös gém így néz ki: http://static.panoramio.com/photos/large/85733453.jpg

Nádasdi Szabó Zoltán írta...

Köszönöm a hibajavítást, Péter Fábián!
Üdv: Zoltán