Vannak napok, amikor nem igazán jó a közérzetem. Érzékeny lettem az időjárási frontokra. Akár melegszik az idő, akár hűvösebb napok jönnek, mindegyik változás hat rám, és nem feltétlenül a jó irányban. Ha ehhez még fizikai fáradtság is társul, akkor egész nap "elvagyok, mint a befőtt". De van eset, amikor magam előtt is szégyenlem a restségemet: ilyenkor fogom a fotóstáskámat, és már csak azért is fényképezni megyek, hogy ne heveréssel teljen a napom.
A mostani hét csütörtöki napján is azon tűnődtem már kora reggel, hogy hagyjam-e elvesztegetni ezt a napot is, vagy aktívvá tegyem magam. Aztán a hosszú latolgatás után hirtelen döntést hoztam: elővettem a felszerelést, terepre való öltözéket, ivóvizet, és mentem a kocsimhoz. Már a város széle közelében jártam, de arról még nem döntöttem, hová menjek! Dunaszeg és Lipót között vacilláltam.
Már Dunaszeg közelében jártam, amikor eldöntöttem, itt állok meg először. "Bekanyartam" a tóhoz, leparkoltam, és cserkészni indultam. Nagyon szeretem ezt a helyet, évente többször jövök. Télen, tavasszal, nyáron mindig más arcát mutatja. Rengeteg az apró madár a tó környéki fákon, a nádasokban. Csodás madárfüttyel van tele a levegő! Valóságos élmény a fülnek! Azt sajnálom, hogy a szemnek már kevésbé, mert úgy el tudnak bújni a lombok között! Szem elé csak egy villanásnyi időre kerültek, amíg egyik fáról a másikra röppennek!
Kicsit nagyobb madarakat - elsősorban vízi madarakat, vagy éppen ragadozókat - már gyakrabban látunk. Jellemzően tőkésrécék, bütykös hattyúk, búbosvöcskök és szárcsák fordulnak elő állandó jelleggel. De nagy az átvonuló madarak forgalma is a tavon, akik csak hosszabb-rövidebb időt töltenek a itt. Fotóstéma természetesen más is adódik - elsősorban a gazdag rovarvilágra és változatos vadvirág "felhozatalra" gondolok.
A tanösvény tóval szembeni oldala mellett széles nádas húzódik, viszonylag nagy szabad vízfelülettel. Mivel a tó a horgászok kedvelt vize, az igazi vadmadarak inkább ezt a nádas, zsombékos vízfelületet kedvelik. A vízre való rálátást egy jól megépített magas madárles, kilátó teszi lehetővé. Gyalogos megközelítési lehetőséget nem ismerek a vízhez, ezért a kilátó igénybevételére vagyok kényszerülve minden fotózáskor. Sajnálatos tény ez számomra, mert fotózni csak ebből a nagy távolságból tudok. Ugyanakkor előny is, mert innen láthatóvá válik az az élővilág is, amit egyébként nem figyelhetnék meg.
Szomorúan vettem tudomásul, hogy ma nem vagyok jó formában. Akadtak remek témák, de a fotózással gondjaim voltak. Talán nem volt rendben az idegrendszerem? Valószínűleg. Erre vezethető vissza, hogy otthon megtekintve sok gyenge, életlen képet találtam az elkészített fotók között.
Mivel ezen a tájon jellemzően madarakat keresek, meg kell jegyeznem, hogy ezúttal két különleges "madárkát" is láttam a víz partján. Tőlem nem messze, szinte a madárles aljában telepedtek le napozni. 17-18 évesnek becsültem őket.
Körbe jártam a tavat. Amikor újra a parkolóba értem, a kocsimhoz mentem, és a lipóti tavat tűztem magam elé úti célként. A kemping előtt álltam meg, és a nyitott kapun át besétáltam az ottani madárleshez. Ezt a helyet is jól ismerem, többször fotóztam itt is.
Ekkor már közel dél körül járt az idő. Nem tipikus fényképezős időszak - ez meg is látszott, mert alig volt mozgás a vízen. Szárcsákat és fiókáikat láttam, meg búbosvöcsköt. Nem mondhatom, hogy életem legeredményesebb fotózása volt ez az esemény, de azért készítettem képeket. Be kell látni, hogy a madárfotózásra még az analógra átszámított 600 mm-es gyújtótávolságú objektív is kevés.
Megkerültem a kempinget, és a kemping mögötti "üdülőfalu" utolsó utcácskájában próbáltam a tóhoz közel kerülni. A kis utca közepén azonban az egyik ház udvaráról egy kisebb medve nagyságú kutya rohant a kerítéshez, arra felágaskodva acsarkodott rám. Jól megijedtem, vissza is fordultam rögtön, mielőtt a kutya átszökkenik az alacsony kerítésen. Ezzel be is fejeztem a fotózást Lipóton.
Viszont az utca elején megláttam a Kisbodak felé mutató táblát! Erről eszembe jutott, hogy ide is már többször el akartam menni - gondoltam, most el is megyek, ha már idáig eljöttem. Itt elsősorban a Duna egyik szigetközi ága nyújt látnivalókat. Ezt a helyet még nem ismertem, csak térkép alapján találtam vonzónak. Ismeretlen terepen mindig óvatos vagyok, ha nem tudom, kocsival meddig járható az út.
Ma is a falu szélén hagytam a kocsit, és gyalogos felfedező útra indultam. Hamar beláttam, hogy bátran mehettem volna tovább, mert a töltés mögött is kavicsos, kemény, jól járható út van, egészen a zárásig (gátig). Itt van egy több kocsi számára elegendő parkoló, fedett pihenő, esőbeálló, tűz rakására alkalmas kiépített hely. A zárás fölött híd vezet át a túloldalra. Az viszont kedvemet szegte, hogy a zárás kezdeti szakasza a víz szintje alatt indul, a gát fölött folyik át a víz 2-3 méter szélességben. Ez azt jelenti, hogy száraz lábbal nem lehet átmenni a túloldalra. Nagy kár, mert ott vannak igazán szép és vadregényes helyek a Google térképe szerint. Terepjáró kocsi biztosan átmegy itt is, de az én Pólómat nem erre tervezték! Kicsi vigasz, hogy a vízfolyás mentén mindkét irányban hosszan jól járható út van. Én viszont éppen a belső területekre lettem volna kíváncsi! Azt ezek ellenére is eldöntöttem, hogy ide még visszatérek, hosszabb időre - úgy értem, több órára. A zúgó víztömeg hangja a madarak gyönyörű énekével vegyülve valósággal lenyűgözött!
Ez a kirándulás széppé tette a napomat!
Köszönet mindenkinek, aki végigolvassa az élménybeszámolómat
