2012. szeptember 3., hétfő

Felsőörs Árpádház-kori temploma


Az elmúlt héten néhány napot Balatonalmádiban töltöttem. Talán szentségtörés egyesek szemében, de nekem még a Balatonon sem a fürdés a legkedveltebb időtöltésem - az időm nagy részét ott is kirándulásokkal töltöttem. Felkerestem néhány nevezetes helyet. Mindenhol sok fotót készítettem, és ezek egy részét majd szép sorjában be is mutatom blogolvasó barátaimnak.
Ma a FB-n láttam két fotót a felsőörsi, az Árpád-házi királyok idejéből származó templomról. Ez inspirált arra, hogy a balaton-környéki fotóimból először a felsőörsi képeket mutassam be.
A felsőörsi műemlék templom létezéséről régóta tudok, de még nem láttam élőben. Nem véletlen, hogy kíváncsi voltam rá - úgy döntöttem, hogy egy alapos gyalogtúrával körítve fotózni megyek Felsőörsre.
Előbb egy térképen megnéztem, hogyan kanyarog az út odáig Balatonalmádiból, az üdülőből indulva. Olyan útvonalat választottam, hogy útba essen a Szent Imre templom, és Szent Jobb kápolna együttese. Természetesen itt is készítettem néhány képet, de azok a felvételek a mostani posztom témájához nem illenek. A lényeg: gyalog indultam útnak Felsőörs felé - hegynek fel, aztán megint fel, még tovább fel, aztán kicsit lefelé, és néhány kilométer megtétele után (kánikulában) oda is értem. A falu szélén (mivel tornyokat nem láttam) megkérdeztem egy urat, hol van itt az Árpád-kori templom? "Nem tudom, de arrafelé vannak templomok" - mondta ő, és mutatta, menjek tovább. Mentem tovább, odébb két hölgy jött velem szembe. Őket is megkérdeztem. Egymásra néztek, aztán az egyiknek eszébe jutott valami: "az a mi katolikus templomunk lesz" - mondta, és azt is, hogy nemsokára odaérek, észre fogom majd venni. Valóban, nagyon hamar elém tűnt két templom is. Egyik láthatóan nem túl régi építésű, a tornyán sokágú gömb - láthatóan református felekezeti templom. A másik egy domb tetején állt, vörös kőből épült, láthatóan többszáz évvel korábbi építés jegyeit hordozta magán.
Mivel eddigre már nagyon ki voltam száradva (elfogyott a magammal hozott innivaló), előbb a domb aljában található kisboltba mentem. Itt betankoltam jófajta árpalével, kicsit felfrissítettem magam, pihentem, majd a templom körbejárásához és fotózásához fogtam. 
Műemlék templom főbejárata
A kapu
Ablakok
Távlati nézet
A torony - nem fért rá az előző képre :-)
Részletek
Kapuboltozat
Higgyétek el nekem, lenyűgöző látvány volt megcsodálni a régi mesterek munkáját! A templom főbejárati ajtaja nyitva volt, nem nyugtalankodtam, hogy belül nem tudok fotózni.
Főoltár
Miután a kinti felvételekkel végeztem, Beléptem a templom ajtaján. Bent egy idős hölgy vigyázta a rendet - láthatóan éppen távozni készült. Elmondtam, miért jöttem, honnan jöttem. Ő mondta, hogy 17:00 órakor zárás van, de vár néhány percet, amíg megnézem a templomot. Megköszöntem természetesen, majd felajánlottam viszonzásul egy kisebb összeget a templom költségeihez. Nem fogadta el kézbe az adományt, mondta, hogy tegyem az adománygyűjtő perselybe. Ezt követően felgyújtotta nekem a világítást, és nagyon türelmesen elmondta a templom történetét. Én közben fotóztam, és beszélgettünk a templommal kapcsolatos témákról.
Fantasztikusan szép szószék
Boldog Herceg Batthány-Strattman László
Főhajó
Egyik mellékoltár
Visszatekintés a főoltárra
A templom gyönyörű a maga nemében, mindenkinek ajánlom, nézze meg, ha a közelben jár. A látvány által nyújtott élmény maradandó.
Egykori püspöki palota, címeres kapu
A templom közelében található ez egykori püspöki palota. Pici gyerekkorában itt nevelkedett Boldog Hg. Battyhány-Strattman László, a templom későbbi kegyura. Képe az egyik oltáron látható a templomban.
Református egyház temploma
Mint említettem volt, a fotózást gyalogtúrával kötöttem össze. Ettől a templomtól Alsőörs felé indultam tovább. Újra elmentem a falu református temploma mellett is. Ezt az épületet is többször képre vettem - végül keveset tartottam meg közülük, mert a vastag fekete villanyvezetékek éppen párhuzamosan mentek a templom oldalvonalával, tönkretéve a templom látványát az út felől. Egy szemből készített képet be tudok mutatni, bár ebből a nézetből egy fa koronája alig enged rálátást a templom homlokzatára.
Gyalogutamat Alsóörs mólóján fejeztem be. Innen már vonattal utaztam vissza Balatonalmádiba.

Legyen szép napotok!

2012. augusztus 22., szerda

Ausztria - Bad Ischl emlékképek

"No comment"

Trinkhalle - ivócsarnok (gyógyvízkúra)
A város legnagyobb temloma
A főoltár
Mennyezet, érdekes dekorációval
Lehár Ferenc villája
Városi folyó
K. und K. idők megidézése
Óra-oroszlán
A város peremén
A "blogger" pózol a császár emlékművénél
Mise a nagytemplomban
Sisi kinagyított fotójának fotója
Városkép a Sirius hegyről (kilátóból)
Old Timer
Old Timer
Utcakép
Strauss-villa
Lehár-kultúrcentrum
Használtcikk-piac
Használtcikk-piac
Old Timer
Búcsú a várostól
Köszönöm a figyelmeteket! Legyetek jók!

2012. augusztus 17., péntek

Ausztria - Hallstadti séta

Az osztrák tóvidék - sokak szerint - legszebb települése Hallstadt. Nem tudom, valóban a legszebb-e, de nagyon különleges, az tény. 
Jellemző kép, gyakran látható ez a nézet fotókon
Hallstadt - a tó szembeni partján egy kastély
A tó magas és meredek hegyek völgyében terül el. Letelepedésre alig van hely, ezért a falu nagy része egy hegyoldalba kényszerült építkezni. 
Házsorok a hegyoldalban
Hallstadt
Vannak házsorok, melyek alapja a keskeny közlekedő út másik oldalát képező házak tetőszintjén található. Több helyen nincs is szilárd épített út, hanem fából készült lépcsősoron járva közelíthetők meg a lakások.
Hallstadt - a ház tövéből kinövő gyümölcsfa
Természetesen nemcsak építkezésre nincs hely, hanem fák ültetésére sem. Ezért az a szokás alakult ki, hogy szorosan a házak tövébe ültetnek egy-egy fát, a fa koronáját padig nem engedik az utca felé messzire kinyúlni. Ennek hatására kialakul egy fura "metszet", ami azért hoz annyi termést, hogy lehet kóstolni belőle. Láttam így növesztett almafát, körtefát, szilvát, barackot. Ezeknek a fáknak a látványa arra is jó, hogy a turisták emlékezetébe alaposan belevésődik, és még messzebbre viszik a város (vagy falu) hírnevét.
Tó a hegyek között
Jellegzetes utcakép
Házak a hegyoldalban
Főtér
Főtér
Hegyoldalban a katolikus, jobbra az evangélikus templom
Evangélikus templom
Evangélikus templom
Hallstadt
Hallstadt
Hallstadt - sétahajó
Hallstadt
Hallstadt
Az evangélikus templom karcsú tornya, és épülettömbje
Hegyoldalba épített katolikus templom
Letekintés a magasból
Katolikus templom bejárata
A helyszűkére jellemző egy fura helyi temetkezési megoldás. A holtakat 10 év után felveszik a földből, hogy az újabb elhunytakat el tudják temetni. Az exhumált csontokat egy csonttárban helyezik el. A koponyára ráírják az elhúnyt nevét. Az egy polcra kerül, az egyéb csontok pedig a polcsor alá. A csonttár látogatható, ha valakinek jók az idegei. A miénk nem volt elég jó, nem mentünk be!
A temető rendkívűl szép, ápolt, igényes, és mint minden Ausztriában, állandóan tele van virágokkal.


Szárnyas oltár a katolikus templomban
Katolikus templom
A településen két templommal találkoztam. Egyik római katolikus templom, a másik pedig az evangélikusok temploma. Feltűnő volt, hogy az egész kirándulásunk alatt csak katolikus és evangélikus templomokat láttam, egyetlen református templom nem került az utamba. A templomok itt is nagyon szépek, díszesek, hirdetik a hívők anyagi jómódját.

A faluban sétálgattunk, jól megnéztünk mindent, de említésre méltó dolog nem igazán történt velünk. Emiatt a mesém is rövid, de ez ne zavarjon Benneteket: nézzétek meg a képeimet, és aki teheti, személyesen is nézze meg ezt a kis gyöngyszemet!

Legyetek jók!