2016. december 19., hétfő

Kalandom az autópályán

December közepe van, valamivel fagypont alatt a levegő hőmérséklete. Nap nincs még csak véletlenül se, felhőt, szürkeséget látok, ha kinézek az ablakon. Ráadásul irgalmatlan hideg a lakás, mert most "hőszigetelik" a panelházat, most alakítják át a központi fűtést... ez azzal jár, hogy napok óta nap közben nem fűtenek (éjjel szerencsére igen). Ilyenkor rossz a hangulatom, nem találom a helyem a lakásban. Tetejében szinte egész nap zajong a betonfúró, rögzítik a külső falfelületen a hőszigetelő elemeket.
Ezernyi gondolat kavarog a fejemben, hová kellene elmenni a nehezen viselhető állapotok elől. Jutnak eszembe a még normális körülmények között szövögetett terveim; elsősorban adventi vásárlátogatások kapcsán. Veszprém, Budapest... még Pécs is megfordult a fejemben! Veszprémbe el is mentem még advent elején, de utána bekeményített a hideg, nem volt nagy kedvem újabb utakat tenni. Aztán ki tudja miért, valami különös indíttatást éreztem a Biatorbágyra menni, megnézni a viaduktot, amit Matuska Szilveszter felrobbantott hajdanán. Lehet, hogy a belső énem szerint én is robbanásközeli állapotban voltam valamikor?
Aztán döntöttem: szokásom szerint úgy, ahogy egyetlen tervemben sem szerepelt. A Hanságba megyek, madárlesre! Persze, ha van madár ilyenkor. Gondoltam, ha mást nem is, vadludakat talán látok.
Másnap aztán magamra öltöttem természetjáró kommandós öltözékemet :-). Fényképező apparátot nem akartam vinni magammal, mert lassan a fotózással is oda jutok, mint Cilike a szappanoperában: "eddig-eddig-eddig vagyok vele". Aztán az indulás pillanatában mégiscsak fölkaptam a kis SONY MILC-emet... hogy nézne ki, ha a megrögzött turistafotós gép nélkül menne kirándulni?
Nem árt tudni, hogy Győrből a Hanság felé két útvonalon is el lehet jutni. Egyik lehetőség a régi 85-ös és 86-os főutak - ezek nem útdíjkötelesek. Aztán van a 85-össel majdnem párhuzamosan haladó új M85-ös pálya. Namost ezek az utak össze-vissza össze vannak kötözve lehajtókkal, körforgalmakkal, mert a pályáról is el kell érni a közbeeső településeket. Sofőr legyen a talpán, aki GPS nélkül eligazodik azon, mikor melyik lehajtón vagy körforgalomból leágazáson kell haladnia. Én már tudom gyakorlatból, hol mire kell figyelni, tehát nyugodt szívvel indultam útnak. Amúgy is a legegyszerűbb - bár nem a legrövidebb - utat szoktam használni. Ez úgy van, hogy az új pályán megyek a Szombathely felé tartó elágazásig, innen Csorna felé egy körforgalomban, egészen a város első körforgalmáig, ahol aztán a 86-os főúton haladok tovább. Most is így tettem. Megérkeztem a célpontként kiválasztott helyre, leparkoltam, és gyalog mentem tovább a madármegfigyelő torony irányába.
Hűvös volt, tempós gyalogságra váltottam. Részben amiatt, hogy kimelegedjek, részben amiatt, hogy a decemberi ellustulásomból valamelyest kizökkentsem magam. Közben nézegettem jobbra-balra. Leginkább a bal kézre eső hatalmas horgásztó tetszett. Télen, befagyva még nem láttam...
Horgásztó - itt csak félig befagyva
 Érdekesnek találtam, hogy bár összefüggő jégréteg volt a tó legnagyobb részén, egy néhány méter széles csíkban nem volt jég.
Út közben nem sok fotózni való téma akadt. Nagyon nem bántam, hisz mint említettem, nem fotózni, inkább csak gyalogolni, mozogni akartam elsősorban. Leginkább a Hany vizes területei mentén látható hódrágta fák voltak izgalmasak. Ezekről készítettem néhány felvételt, korábban már bemutattam őket a Facebook oldalamon.
A kocsimtól a madárlesig tartó út nem éppen egy teljesítmény-túra, de azért tempós gyaloglás közben meg tudja mozgatni az ember izmait. Kicsit jól is esett a pihenés, amikor a madárles tetejére felkapaszkodtam, és onnan körbenéztem a tavakon.
Hanság
 Mit mondjak.... szép volt, ha figyelembe vesszük, hogy tél van gyakorlatilag. De azért a tavaszi üde zöld látványa valahogy jobban megfog.
Ja igen... a madarak! Sem út közben, sem a madárlesről nem láttam sokat. Néhány kárókatonát, szürkegémet a levegőben, repülés közben. Vadludat eddig nem, a hangjukat sem hallottam. Mondjuk, ezen nem nagyon csodálkoztam, mert tudtam, hogy nap közben többnyire a mezőkön tartózkodnak.
A testmozgató gyalogtúrámat ezzel még nem fejeztem be. A madárlesről leszállva elindultam a két tó között a zsilipek felé vezető úton. Csend volt, nyugalom, magányos és hangtalan sétám nem zavart senkit és semmit. Azt a traktort meg pláne nem, amelyik jött velem szemben. Nyilván valamilyen munkát végzett valahol. Ezt abból gondoltam, hogy végig az úton erőteljes gépi talajalakító tevékenység nyomai látszottak.
Ezen az úton már lazára vettem a sétát. Élveztem a hideg, friss levegőt, a csendet - amikor már hallótávolságon kívül került a traktor. A mellettem lévő csatornán fagyott, fotózható jégalakzatokat kerestem, és az itt is igen tevékeny hódok helyébe próbáltam képzelni magam. 
Közben azért megjelent a levegőben néhány madár is. Figyeltem a reptüket... Ekkor már láttam "V" alakban repülő, hangosan gágogó vadlúd-csapatot is. 
A zsilipek (útkereszteződés) előtt kicsit jobb lett a rálátás a vízfelületre. Pontosabban jégfelületre. De gyanítom, itt is voltak szabad vízcsíkok, mint a horgásztavon, mert a távolban fekete valamik hosszú sorát figyeltem meg. 
Hanság
 Először azt gondoltam, zsombék, amit látok. Alapos és hosszabb megfigyelés után azonban mozgást lehetett felfedezni a látványban. Itt-ott még lúdhangok is kivehetőek voltak. Akkor már tudtam, jó nagy távolságban vadlúd csapatot látok.
Hanság
 A tavak közti utak kereszteződéséből visszafordultam. Nem sokkal a madármegfigyelő torony előtt természetőrökkel találkoztam, akik azon a környéken megpihenő lúdcsapatot figyelték meg. Gondolom, éjszakára sokkal nagyobb tömegben vannak itt a vadludak, mint amennyit nap közben látni lehet.
Ennyi időt szántam a Hansági erőnlétjavító túrámra. Innen már a kocsimhoz gyalogoltam, újra jó tempót diktálva magamnak.

No, most mondom el, honnan a cím...

 A gátőrház melletti parkolóból becsatlakoztam a 86-os útra, és a szokott módon haladtam Csorna felé. Nem sokkal a város előtt felfedeztem, hogy átadtak egy újonnan megépített elkerülő útszakaszt. Tábla jelezte, hogy erre lehet menni Győr irányába.
OK, akkor menjünk arra. Gondoltam, majd lesz egy körforgalom, ahonnan rá lehet hajtani az új M85-re. Mentem is a szokott tempómban, amikor láttam, hogy irányjelző tábla tudatja a járművezetőkkel - nagyon sok más infóval együtt - hogy hamarosan következik a Győr felé vezető leágazás. Visszavettem a tempót úgy 90 km/óra körülire, hogy figyelhessem az újabb jelzéseket. Egyszercsak a hátam mögött éktelen recsegő trombitálás hallok! Mivel minden idegszálammal a lehajtót kerestem, úgy megijedtem a kocsiban, majdnem kiugrottam a szélvédőn! Ijedten nézek a visszapillantó tükörbe... akkor látom, hogy mögöttem egy irdatlan nagy piros kamion már szinte a rendszámtáblámat kocogtatja az orrával - menjek már gyorsabban, mert neki rettentően sürgős dolga van! Nézem az oldalsó tükröt - nem is egyedül van, hanem hárman nyomulnak mögöttem! (Máig sem értem, miért nem mentek át a gyorsító sávba, ha annyira az útjukban voltam). Csak törtmásodperc kellett ahhoz, hogy belássam, és döntsek: itt nem segít más, csak a padlógáz, vagy egy perc múlva ezek laposvasat csinálnak az autómból! Oda is léptem a gáznak, majd figyelve előre, hátra,  jóleső érzéssel konstatáltam, hogy gyorsan növekszik a távolság köztem, és az üldöző konvoj között.
Amikor már kissé lenyugodtam, keresni kezdtem, hol van a Győr felé vezető lehajtó. Nos, hol van? Éppen akkor fordult el szép szabályos ívben jobbra az az útvonal, amelyiken nekem ott kellett volna lennem! De én nem ott voltam, hanem a Szombathely felé tartó autópályán haladtam még mindig elég jó tempóban!!! Az út szélén pedig hatalmas zöld táblák hirdették, hogy jó irányban megy az, aki Horvátország vagy Szlovénia fővárosába igyekszik! 
Most mi a fenét csináljak? Eszembe jutott a sok vicc és rémtörténet az autópályán forgalommal szembe közlekedő autósokról, a rosszul megválasztott felhajtókon autópályára tévedőkről. Épp előző nap olvastam a  Facebookon egy eszmefuttatást a témáról. Sok okos hozzászóló el sem tudja képzelni, mi kényszerít hibázni egy-egy gépkocsivezetőt egészen addig, amíg magával is meg nem történik hasonló eset.
Tudtam, hogy meg nem fordulok azért, hogy visszamenjek a lehajtóhoz, pedig talán egy kilométert kellett volna szembe mennem az egyébként meg majdnem üres autópályán. Azt viszont nem tudtam, hol tudok legközelebb szabályosan lemenni - csak azt tudtam, hogy valahol biztosan le tudok menni. El is kellett mennem egészen Szilsárkányig, ahol egy jó nagy hurkot megtéve, két körforgalmat érintve újra ráhajthattam az M86-ra, most már a Szombathely felől Csorna-Győr irányba vezet oldalra.

Szóval: kedves kamion-sofőrök! Legyetek kissé türelmesebbek az idegen utakon közlekedő gépjármű vezetőivel! Nincs mindig minden vezető orra előtt egy GPS, mint nektek!

Köszönöm a türelmeteket!  

2016. december 1., csütörtök

A királynék városa advent idején

"Veszprém (németül Wesprim vagy Weißbrunn, latinul Vesprim, szlovákul Vesprém) megyei jogú város a Közép-Dunántúli régióban, Veszprém megye és a Veszprémi járás székhelye. Egyetemi város, a „Királynék városa”."
"A királynék városa a Séd patakot övező dombokon és völgyekben terül el, három kistáj találkozásánál: északról, északnyugatról a Bakony hegyvonulata, délről a Balaton-felvidék, keletről pedig a sík Mezőföld északnyugati nyúlványa által határolt, átlagosan 270 m tengerszint feletti magasságú Veszprémi-fennsík területén. Ez a központi helyzet jelentős szerepet játszott a város kialakulásában és a történelem során betöltött társadalmi-gazdasági szerepében, jelentőségében." forrás: Wikipédia

Mivel én magam nem vagyok a szavak embere, posztom bevezető mondatait másoktól kölcsönzöm, elég gyakran. Jelenleg is...
Mint már más posztokban utaltam rá, így advent idején szívesen utazom egy-egy nagyobb városba, hogy kissé körülnézzek az adventi vásárban... hol hogyan készülnek karácsonyra. Természetes, hogy mindig előbb Győrben teszek egy sétát, majd indulok máshová is "adventet látni". 
Idén elsőnek Veszprémbe utaztam. Bár tudom, nem a magyar városok egyik legnagyobbika, mégis nagy volt bennem a várakozás. Szeretem ezt a várost, turista-szezonban szívesen jövök ide sétálni, fotózni, vagy épp az állatkertbe. Ezen túlmenően magasrangú egyházi központ, arra számítottam, az adventnak itt biztosan kiemelkedő szerepe van. Fényárra, gyönyörű kivilágításra, betlehemi jászolra számítottam.
Mivel az egyházi központ a Várban van, elsősorban ott kerestem az adventi rendezvényeket. Hát tévedtem - ennyit előljáróban. Aztán meg arra gondoltam, talán jól is van ez így, hisz Győrben sem a Káptalan-domb a vásár helyszíne.
Veszprém
 Már elég jó ideje, hogy változékony, borús az ég, napfényt alig látunk. Az eső is gyakran esik, vagy legalábbis szemerkél. Mondhatom, megkeseríti a fotózni vágyó turista dolgát... De mivel vannak kötelezettségeim is, utazási terveim is decemberre, nem nagyon várhattam az ideálisan jó időre. Csak annyi választási lehetőségem volt, hogy nekiindulok egy bizonytalan napnak, és akkor akár még szerencsém is lehet, vagy a szobám ablakából kuksizom az eget, várom a napsütést... közben meg múlnak a napok, én meg mindenről lemaradok.
Veszprém nincs túl messze, jó a közlekedés arrafelé, úgy számoltam, fél napba belefér, hogy tegyek egy esti sétát...
Veszprém. Séta közben.
 Amint leszálltam a buszról, körbetekintettem, merre induljak. Úgy döntöttem, hogy nem a szokásos útvonalon, a Vár bejárata felől közelítek, hanem inkább új utat próbálok felfedezni; egyúttal új nézőpontokból is készítek fotókat a Várról. Számomra új útvonalat találtam is, de a fények vészes gyorsasággal fogytak, felhők takarták a napot. Szép - bár ez nekem nem igazán megy, inkább csak azt mondhatom, hogy fényes - képek készítésére nem számíthattam. Gondoltam, ez egy ilyen nap, november utolsó napja van, ilyenkor ezt kell elfogadni. Rosszabb is lehetne, eshetne az eső...
Veszprém. Séd patak.
Út közben is exponáltam néhányat. El kell mondanom, a valóságban sokkal sötétebb volt, mint amit a fenti kép alapján sejteni lehet. Az egyébként nagyon szürke égbolt, és a sötét patakmeder kontrasztja annyira hangsúlyos volt, hogy az eredeti felvételen a patakmeder, és a házak részletei nagyrészt elvesztek. Csak a kép utólagos kidolgozása során tudtam ezeket annyira láthatóvá tenni, hogy a kép is közelítsen a helyszinen látottakhoz.
Veszprém. A Várhoz közelítve
Veszprém. Lépcső a Várhoz.
A Séd-völgyből hosszú és meredek lépcső vezet a Várba. Innen visszatekintve nagyon szép látványt nyújt a város. Még ebben a szürkeségben is megragadott... jobb fényviszonyok mellett pedig igazán gyönyörködtető látvány lehet.
Veszprém
Ez a kereszt a város talán legkülönlegesebb pontján helyezkedik el. Maga is kedvelt fotótéma turistáknak és művészeknek egyaránt. Ottjártamkor is egy fotós team vonult ki fényképezni. Jobbra a művészfotós, mellette balra pedig a két "fegyverhordozója"! Nekem meg a saját vállamat húzta a már addigra "százkilósnak" érzett fotóstáskám :-)
Veszprém
A kereszthez vezető út egy sziklaalakzaton húzódik, magasan a város szintje felett, és a Várból indul. Páratlanul szép a kilátás innen jó időben.
Veszprém
A Várban csend, és nagy üresség fogadott. Hamar beláttam, hogy itt a vásári forgatagot nem találom, és fotózni sem igen tudok szinte semmit. Fény nincs, képeim viszont már vannak más időkből.
Úgy döntöttem, végigsétálok a Várban, de közben azért készítek még néhány képet ebben a napszakban is. Aztán a városban megkeresem, amiért jöttem elsősorban...
Veszprém
 A fentebb már látott kereszt ezen a sziklaalakzaton helyezkedik el. Lenyűgöző látvány, magával ragad, pedig sokszor láttam már.
Veszprém
 A Vár nagyon szép, sok látvány csábítja fotózásra a turistát. De.... igen, itt van a de! Szinte állandóan tele van fotósbosszantó elemekkel. Kisebb és nagyobb teherautók, hányaveti módon elhelyezett reklámok, építkezések ormótlan kellékei... Tudom, szükséges és elkerülhetetlen dolgok ezek a korunkban, de igen gyakran lehetetlenné teszik a fotós dolgát.
Veszprém
 Én lassú léptekkel haladok, a nap pedig vészes gyorsasággal bukik lefelé. Megjelennek a láthatár alján az első színes foltok. Itt még kézből fényképeztem, a fotóállványt nem kezdtem használni. A budapesti várban történt balesetem óta viszolygok a fotóállvány használatától. Az a baleset 70 ezer forintomba, és egy összetört fotóállványba került nekem. És a veszprémi Vár is csupa macskakő!!!
Veszprém. Tűztorony.
Nem csak a városban, a Várban is bejutottam olyan helyekre, ahol még nem jártam korábban. Innen is nagyon szép a kilátás, meg fogom keresni ezt a helyet a jövő évi turista szezonban is!
Veszprém
 Továbbra is kézből fotózva... a testközeli látvány nem szép, túlzottak kesze-kusza, de ez van, ezt fotózhattam. Tudom, sokan ilyenkor inkább nem készítenek képet, vagy ha igen, gondosan titkolják... én nem találok benne semmi kivetni valót.
Felirat hozzáadása
 Ez a kép már a bevásárló utcában, az adventi vásár helyszínén készült, még mindig kézből. Maga a vásári "fölhozatal" ugyanis akkora csalódás volt nekem, hogy nem tartottam érdemesnek a fotóállványt összerakni.
 Az egyik faházikónál vettem egy "palóc lángost", két deci forralt vörösbort hozzá... azt elmajszolgattam, és dolgom végezetlenül odébb álltam. Jaaaa, hogy mi az a palóc lángos? Ugyanaz, mint a nem palóc, csak zsírban sütik ki, nem olajban, és szigorúan vastepsiben, nem alumíniumban. A szakácstól tudom... :-)
Veszprém
 Az estém csúcspontja az volt, amikor visszamentem a Várba. Ekkor már természetesen használtam a fotóállványt, végülis azért hoztam magammal, és cipeltem a vállamon órákon át.
Veszprém
Veszprém
 Ha most elmondanám, miért csak ezt a három képet mutatom meg, azt gondolnátok, panasznapot akarok tartani. De nem akarok panasznapot tartani, ezért inkább nem mondok semmit.

Szép napot kívánok minden blogolvasó barátomnak.
Végezetül egy jó tanács: ne várjatok sokat, ha Veszprémben szeretnétek az adventet fotózni.