2017. június 14., szerda

Henryx City - Keleti vadnyugat

"Témabőségben szenvedek" - mondhatnám, ha panaszkodni akarnék. Pedig nem akarok... ellenkezőleg! Akkor örül a blogger, ha olyan sok helyen jár, hogy alig bírja megírni élménybeszámolóit! Én is jártam olyan helyeken, ahol maradandó élményeket szereztem, szívesen meg is osztanám blogolvasó barátaimmal... de aggaszt, hogy nem szimpatikus dolog, amikor már a csapból is én folyok 😊.
No, még egy posztot szenvedjetek el tőlem, aztán lesz egy kis szünet...

Legutóbb ott maradtam abba, hogy a kamalduli szerzetesek egykori kolostorában jártam. Szép volt, jó, volt, sokáig emlékezetes marad. Főleg amiatt (is), hogy én voltam egyedül egy egész csoport, ezért aztán mindenre tudtam figyelni, és szinte korlátlan szabadságot kaptam az egész épületegyüttes bejárására.
De a távozás ideje is eljött.
Beültem a kocsimba. Addigra eldöntöttem, hogy elmegyek megint a bokodi tóhoz... oda, amely helyet "lebegő falu"-ként ismer kis hazánk nagy része. Csakhogy elfelejtettem, hogy hívják azt az utcát, amelyik a tóhoz vezet Oroszlányban. Az pedig kell a GPS-nek. Úgy okoskodtam, hogy Bokod városközpontját adom meg úticélnak. Számításom szerint akkor azon az úton fogok áthaladni Oroszlány városán, amelyik úton máskor is jártam. Ha ott megyek el az útkereszteződésnél, akkor már tudom, amit kell... 
Tudom magamról, hogy rettentő okos vagyok... azzal mégsem számoltam, hogy a GPS-em még okosabb. De legalább is a helyismerete sokkal nagyobb, mint az enyém! Hiába no, az "Ő" agyában benne van egész Európa térképe... Én meg jó, ha Győrben eligazodok csak úgy...
Beütöttem, hogy menjünk Bokodra... "Ő" majd mondja, merre menjek, én meg majd forgatom a kormánykereket... diktálta is a kedves női hang, hogy azt mondja: "a következő lehetőségnél fordulj balra.." - mondjuk, én jobbra fordultam volna, de hát én mindig hagyom magam, ha egy kedves női hang kedvesen kér valamire.... (mostanság ritkán van részem ilyesmiben). Most is hagytam magam... ez aztán azt eredményezte, hogy a "kertek alatt" mentünk be Oroszlányba. Ezzel viszont elvesztettem a tájékozódási pontomat a tó irányába.
Ha már így alakult, akkor a tómenti fotózást más időpontra halasztom. Akkor az új célpont Császár nevű község, a western-farm. Remélve, hogy a baromi nagy németjuhász kutya megint nem a kapuban sziesztázik...
Mert már jártam ott kétszer is, de mindkét alkalommal csak a kapuig jutottam. Nem bízom én senki kutyájában... pláne nem, ha a kapuban fekszik!
Itt egy vadnyugati helyszín épül
Első megállásom 2013-ban történt. Akkor még csak alakulgatott a dolog. De hát mint tudjuk, a jó munkához idő kell.
Henryx Western City
Szemben már épülgetett a vendégfogadó. A kapuban heverő kutyát kerülve a kerítéshez osontam, és egy lyukon át bekukucskáltam. Bent egy asztalon wiskey és pohár... épp úgy, ahogy fogadni illik a vendéget! Welcome drink... csak az a kutya ott ne lett volna! 
Henryx Western City
Meg van itt kérem minden, ami kell a vadnyugaton! Kocsma, pia, lövöldözés esetére koporsó...
Henryx Western City
Azt meg csak most látom, hogy nem jó helyen parkoltam :-(

A következő alkalom, hogy itt jártam, 2015 évben esett meg. Akkor már a rezervátum építése előre haladottabb állapotban volt.
Henryx Western City
A vonatszerelvény mindenesetre sok fejlődést mutatott. Ha nem tévedek, turista szállás, és étterem lesz berendezve benn.

El is értünk a jelenhez. 2017-et írunk... csak a pontosság kedvéért :-)
Csodák csodája: nem volt kutya a kapuban! Ennek okán bemerészkedtem. Pár lépés után aztán megláttam a Cerberust, de akkor már kapun belül voltam. Zabszem... de a lusta állat még csak a fejét se vette fel a porból, nemhogy elijesztegetni akart volna!
"Berugtam" a lengőajtót... helyesebben óvatosan bekukucskáltam, majd beoldalogtam... honnan tudjam, hány félrészeg tehénpásztor szorongatja a coltját odabenn?
Nem voltak sokan, csak ketten... jól megnéztek, amint próbáltam föltornászni magam az egyik bárszékre. Féltem, ki is dobnak, ha én itt most alkoholmentes sört kérek. Mert hát úriember whiskey-t iszik, nem üdítőt! De nem dobtak ki. A kocsmárosné is csak azt kérdezte: "Soproni jó lesz?" Persze, hogy jó lesz, csak hideg legyen!
Semmi perc alatt előttem a sör. Kicsit fura formája van ennek a korsónak... forgatom körbe... se füle, se farka! Jobban megnézem: dunsztos üveg! Hogy kell inni ebből? Végül két marokra fogtam, aztán csak sikerült!
A sikeren felbátorodva megkérdeztem a kocsmárosnét, szabad-e itt fotózni. Tudtam hogy szabad, hisz láttam már képeket a helyről, de hát így illik... persze hogy szabad, nézzen meg mindent - válaszolták.
Henryx Western City
Henryx Western City
Ő egy snájdig tüzértiszt, egyenesen a polgárháborúból.
Henryx Western City
Amikor az épületekkel körülvett, zárt udvarra értem nézelődésem során, bizonyos "személyi szükségletem" támadt. Nem csoda, eddig már bennem volt legalább két liter folyadék reggel óta. Körülnéztem a "telefonfülke", más néven "fésülködő hely", egyszerűen pedig csak egy WC-t keresve. Látok is erre utaló feliratot. Bementem, de azt hittem, rossz helyen járok! Ez is csak díszlet, korhű utánzat, mint minden ezen a helyen? Vagy mégis ez a hivatalos "illemhivatal?" Belekukucskáltam a vödörbe: van benne lefolyó. Megnyitottam a csapot: folyt a víz. Összefoglaltam magamban a tapasztaltakat: van vödör, van beépített lefolyó, van öblítővíz, kezet is lehet itt mosni... akkor rendeltetésszerűen használni is lehet. Használtam. De csak akkor nyugodott meg a lelkiismeretem, amikor kifelé jövet a sarkig tárt ajtó mögött megláttam a női használatra rendelt fülkét. 😉

Henryx Western City
Mert mindig csak a rohanás! Csoda, ha így járnak a postakocsik kerekei?
Henryx Western City
Henryx Western City
A nagyterem egyik sarka. A tulajdonosnak nagy tervei vannak! Ökörsütést, korhű bálokat, esküvőket, sőt még színházat is szeretne rendezni a jövőben a farmján. "Mert Ő mer nagyot álmodni"
Henryx Western City
Ez a kerék úgy áll itt, mint ha az élet értelmén gondolkodna. Vagy legalább azon, hogy került ő ide?
Henryx Western City
Megy ám az üzlet! Hát persze, valamiből élni kell, és a költségek is nagyok! Nézegettem a kalapokat, erről eszembe jutott egy régi Vas megyei mondás: "Egy hétig nem eszek, de egy ilyet veszek..." :-)
Nem estem kísértében, mert épp nem volt nyitva a bolt...
Henryx Western City
Ezt csak azért, azt ne higgyétek, hogy az én gépem csak színes képet tud csinálni! :-)
Henryx Western City
Ha valaha lesz egy ilyen nyergem, lovat is veszek hozzá, 'Isten uccse!
Henryx Western City
Hölgykalap... hogy örülne neki a feleségem!
Henryx Western City
Hol késik már megint a tüzesvíz? Biztosan a vámosok akadékoskodnak megint!

Sok kép össze-vissza, semmi logika nélkül... pedig készítettem ám annyit, hogy belefáradtam már itthon, mire a 80%-át kiselejteztem. Ennyi rossz képet, mint ott, életemben nem csináltam talán összesen se! Hiába no, öreg a fotós, öreg a kocsi, nincs benne légkondi, fölmelegedett az agyvizem, amire ide jutottam. Több képet ide se merek tenni, mert ha meglátják a kedvenc fotóklubomban, még a pártoló tagságot is megvonják tőlem! 😆😆😆

Legyen szép napotok!




Nincsenek megjegyzések: