2013. október 31., csütörtök

Hungary - Somlóhegyi fotóséta

Október vége van, lassan vége számomra a túraszezonnak. Sok gyönyörű helyen jártam az idén, igazán elégedett vagyok azzal, amit eddig sikerült elérnem. Nem vettem részt többnapos túrán, csak rövid, egynapos kirándulásokon, de ez éppen így jó nekem. Gyakran jártam az utam egyedül, ritkábban társakkal, a szomszéd Ausztriában társasúton autóbusszal. Szeretek egyedül járni ismert és ismeretlen helyeken, bár az utóbbi időben jobban kedveltem, ha társak is vannak velem. Ilyenkor jobb a közérzetem, kevésbé érzem a fáradtságot, jobb hangulatban telik az idő.
Idei "bakancslistám" hosszú volt. Több célpont szerepelt rajta, mint amennyit reálisan meglátogatni tudtam. Voltak közöttük kiemelt célok - ezek többségét teljesítettem is, de nem mindegyiket. Az elmaradottak csúsznak a következő évre, de ha csak rajtam múlik, nem maradnak el véglegesen. Ilyen a Halápi-hegy meglátogatása, és Badacsony, valamint a Badacsony környéki hegyek. Viszont eljutottam két másik helyre. Egyik a nemrég bemutatott csodaszép Ság-hegy, a másik pedig a most sorra kerülő Somló. Fiatal házas koromban feleségemmel mindkét helyen jártam... az azonban nagyon régen volt, újra látni szerettem volna mindkét helyet. Mondhatom, visszavágytam... Feleségem teljesen érthető okok miatt nem vállalta a velem való hegyi sétát, ezért mindkét alkalommal egyedül kirándultam.
Somló-hegy. Az első látvány, megállás után.
A Somló-hegyet ezúttal Somlószőlős település felől közelítettem meg. A hegyen a legfontosabb idegenforgalmi objektum a vár. Úgy terveztem, a várat mindenképpen meglátogatom, más célpont elérését majd helyben döntöm el. Tudtam természetesen, hogy a Somló-hegy vulkanikus eredetű hegy, alsó szegélyén szőlőt termesztenek, nagyon finom jellegzetes zamatú bort készítenek. Az őszi színekben pompázó szőlőültetvények csodálatos látványt nyújtanak, a magamfajta turistafotós nagy örömére!   :-)
Végigmentem Somlószőlős főutcáján, és a fali végét jelző táblánál álltam meg. Egy biztonságos helyen leparkoltam a kocsit, kiszálltam, és máris elragadtatott ámulatba estem! 
Somló-hegy. Szőlőültetvények.
Somló-hegy. Szőlőültetvények.
Somló-hegy. Szőlőültetvények.
Somló-hegy. Szőlőültetvények.
Egy panellakó városi embernek szívet-lelket gyönyörködtető az a látvány, ami a szemem elé tárult! Előttem a hegy jellegzetes formája a várral, körben pedig az aranysárga szőlőültetvények káprázatos színorgiája! Még az sem vette el túlzottan a kedvem, hogy a hegy felé nézve éppen szemben sütött a nap, az ellenfényben készült képek pedig ebben a szituációban nem épp ideálisak. Tudtam, hogy csak emlékképnek készülnek a fotóim, ezért nem fogtam vissza magam. Igyekeztem mennél több olyan felvételt készíteni, melyek segítségével könnyebben felidézem szép emlékeimet a helyről.
Somló-hegy. Szőlőültetvények.
Somló-hegy. Szőlőültetvények.
Somló-hegy. Szőlőültetvények.
Somló-hegy. Szőlőültetvények.
Hát ilyenek lettek. Nem fűzök szinte semmi kommentárt a képekhez, beszéljenek azok én helyettem is.

A vár felé vezető út
Somló-hegy. Szőlőültetvények. Út közben a vár felé.
Fölérkeztem a várhoz. Jóleső érzéssel állapítottam meg, hogy az első ittjártam óta a romokat "kibontották" a dzsungelből. Sok állagmegóvási munkát is végeztek, Az itt készült képeimet néhány nap múlva mutatom be.
Út közben a vár felé
Út közben  a vár felé.
Miután jó nagyot pihentem az öreg erődítmény falai között, a hegy teteje felé indultam.
Szent István kilátó a csúcson. Nem volt nyitva.
Kereszt, és az első magyar király szobra
Fából készült kereszt a csúcson
A Somló-hegy csúcsa
Nem a rövid meredek ösvényt választottam, hanem nagy kerülővel, de viszonylag kényelmes sétával járható úton mentem fel a csúcsra. Itt több kirándulóval találkoztam. Volt aki padokon pihenve falatozta a déli szendvicsét, mások kolbászt, szalonnát sütöttek. Én is pihentem, és szokásomhoz híven keveset, egy szalámis szendvicset ebédeltem. Sétálgattam a hegytetőn, fotóztam a tájat, kicsit még üldögéltem, majd elindultam vissza... most már a meredek ösvényen. Gyönyörű helyeken jártam, nagyon élveztem a csendet és a látványt, a sétát! 
Lefelé (visszafordulva) a csúcsról
Somló-hegy. Hegyi út.
Somló-hegy. Hegyi út.
Látvány az útról
Más úton jöttem le a hegyről, mint amelyiken felmentem, így a hegy aljában is kellett sétálnom egy jó kilométert, hogy a kocsimhoz érjek. Végül még egy fiatalember a kocsijába is felvett, hogy gyalogutat spóroljon nekem! 
Visszanézve a hegy lábától...
A hivatalos út a hegyre
Visszanézve a hegy lábától...
Azt gondolom, a második rész után sokkal ritkábban fogok új blogposzttal jelentkezni. Kirándulásaimat erre az évre befejezem, vagy csak rendkívülinek tekinthető esetben megyek egész napos útra. 

Köszönöm, hogy képzeletben velem voltatok, képeimet megnéztétek, a bejegyzéseimet lájkoltátok.... legyen szép napotok!

Nincsenek megjegyzések: