 |
| Csesznek hegyoldal |
 |
| A vár |
Piszok kényelmes helyzetben vagyok néhány éve, amióta a feleségem jóvoltából van egy GPS útvonaltervezőm. Azóta nem sok gondom van arra, melyik helység merre van - rábízom magam a technikára, és megyek, amerre irányít (kivéve amikor nem, mert azért észnél kell lenni vele)! Bakonynána felé menet is hagytam magam vezetni, meg persze onnan hazafelé is. Érdekes jelenség, hogy két pont közti utat nem teljesen egyformán tervezi meg minden esetben. Hazafelé például teljesen más irányban indult el, mint amerről beérkeztünk a faluba. Így fordult elő, hogy hazafelé útba ejtettük a cseszneki szerpentint, míg Győrből jövet még a hegy előtt letértünk a főútról. Aki még nem járt erre, annak elmondom, hogy a 82-es főút ebben a térségben egy igencsak kanyargós, meredek szerpentinen vezet fölfelé (lefelé) az út. Mégpedig közös úttesten, irányonként egy sávban, ellenkező irányban! Középen mindössze záróvonal és felezősáv, semmi szilárd elválasztás! Az útvonal veszélyes mivoltától eltekintve nagyon szép a környezet. Apropó - a szerpentin nem a cseszneki várhegy oldalában vezet, hanem, a Bakony egy másik hegyének oldalában. A z útról nagyon szép a rálátás a cseszneki hegyre, a várra. Különösen érdekes ez olyan évszakban, amikor nincs lomb a fákon. Ebben az időben a szerpentin egy szakasza úgy megy, mint ha egyenesen a várba mennénk. Egy hosszú szakaszon a vár éppen az úttest középvonalával van szemben. Minden bizonnyal nem véletlenül van így kialakítva az úttest nyomvonala.
Nos - ahogy ereszkedtem lefelé a szerpentinen, jött egy ötlet - megálltam a szerpentin közepén kialakított pihenőben, hogy néhány képet készítsek a várról. A pihenőben már benn állt egy csomó más kocsi, és néhány motoros. Különösen a motorosok voltak feltűnő látvány: hatalmas, ezüst színű BMW-k!
Fogtam a fotómasinámat, és elkészítettem a képeket. Aztán látom, hogy a motorosok induláshoz készülnek. Indulnak a verdák, az első motoros kikanyarodik a pihenőből, és már húzza a gázt, mint ha az élete függne attól, mennyi idő alatt éri el a 100-at. A többiek utána - egy pillanat múlva már a hangjukat sem lehetett hallani.
Nyomtam még egy-két expót, készültem visszamenni a kocsimhoz, amikor a szemebe tűnt valami.
Hát ez volt az! Egy emlékmű - mondhatnám síremlék. Egy ronccsá tört motorkerékpár eleje, mellette annak a fiatal embernek a neve, és a szülők gyászának kifejezése egy márványtáblába vésve. És a megemlékezés virágai, halottak-napi mécsesek.
Nem tudom, az előbb elviharzott motorosok vetettek-e rá legalább egy pillantást.
Elindultam, ereszkedtem lefelé a szerpentinen. Nem éppen száguldva, de olyan tempóban, hogy végig a sávomban maradva ura lehessek a kocsimnak. Belátható távolság a kanyarok miatt gyakran csak 50 méter. És épp egy ilyen helyen úgy előzött engem két motoros a szembejövő forgalom sávjában, mint ha csak síkvidéki autópályán lennénk! Ijesztő volt még csak látni is, mennyire bedőlve vették a kanyarokat előttem!
Az ember néha azt hiszi, minden motoros ilyen emlékművet szeretne magának?
Köszönöm, hogy megnéztétek és elolvastátok! Legyen szép napotok!
11 megjegyzés:
Nagy élmény olvasni a fotók melletti emléksorokat. Így kerek az egész.
Igyekszem, hogy az új albumokhoz, fotókhoz a friss élményeket pár mondatban majd én is lejegyezzem.
Köszönöm, kedves Zsuzsa!
Bizony elgondolkodtató hogy egyre több a kis emlékmű az utak mentén. Talán még mindig nem elég...?
Remek képek egy szép kirándulásról Zoli, sajnálom hogy komor hangulatban végződött.
Köszönöm, Imre!
Mivel Cseszneken nőttem fel, érint a téma. Nekem nem tűnik veszélyesnek az út, már több ezerszer jártam arra ismerek minden kanyart. Ettől függetlenül vigyázni kell, történtek már ott tragédiák máskor is. De Csesznek megér egy misét, a várat a másik oldalról is fényképezni kell, látni a falut előlről, kéretik visszajönni.
Kedves Zoltán!
Egy önmagát motorosnak mondó ember gondolataival védeném kicsit a motoron ülőket a szerpentinről.
Az emlékművet ők valószínűleg jobban ismerik mint bárki, lévén ha oda járt az ember akkor ismerték egymást, mint minden ilyen szerpentin környékén a motorosok....
A szerpentinen előzés tényleg nem szabályos, de kétkeréken ülve az általad ijesztőnek titulált helyzet közel sem tűnik annyira félelmetesnek, ezek a sport, sportúra járművek úgy vannak kitalálva, hogy ilyen bedőléssel kanyarodjanak, ezt egy olyan ember szemével nézni aki nem próbálta még biztos ijesztő, belülről viszont ez a sava borsa az egésznek, nem mondom, hogy jó ha a motorosok versenypályának nézik a szerpentineket, de ennek is megvan az oka amiről regényt is lehetne írni........ nagy százalékban mi is kirándulás céljából járjuk az országot egy térképpel, egy túrazsákkal, de ha szerpentinen találkozunk nem biztos, hogy nem én fogok elmenni melletted így, hidd el, tudjuk mit csinálunk, és mi is tisztában vagyunk azzal, hogy minket nem véd a kaszni, de ha menni kell inkább így mint bárhogy máshogy:) Kívánok sok sok balesetmentes kilométert és sok megismert csodát neked országon belül és kívül......
Béres-Gubián István (egy motoros)
IGAZ! (egy másik)
Nem akarnak azok a motorosok emlékművet maguknak..... a Zsolti sem akart...
Csesznek gyönyörű hely, sőt azt is aláírom, hogy veszélyes a szerpentin! Nem egy motoros barátunk életét vette el, senki nem akar ilyen emlékművet, nem úgy megyünk fel, hogy.....! A 82-es út illetve Csesznek melletti út, nyáron nagyon forgalmas (Balaton miatt) és már a szerpentin új borkolata miatt mi motorosok is nagyon szeretjük pont a tökéletes döntésű kanyarok miatt! Meg más ok is fűz oda sok ketkerèk szerelmest, kisebb koromban amikor a pihenőbe felgurultunk és órákon át néztük a száguldó vaslovasokat, már akkor tizenéves fejjel tudtam, hogy ott az a hely egy különleges hely, nagy barátságok kialakuló helye, egy életre szóló emlék " szerző" hely! Sok motoros érti szerintem az egész hely érzésèt!
IGAZ! (egy harmadik)
Tisztelt Motorbarátok!
Köszönöm, hogy sokan reagáltatok a posztomra, elmondtátok a véleményeteket, álláspontotokat a témával kapcsolatban.
Talán kiérződik a soraimból, hogy engem megrendített az az emlékmű, amit a pihenőben láttam. Beleéreztem magam az elhúnyt fiatalember helyzetébe, és beleéreztem magam - elég idős ember lévén - a fiatalember szüleinek helyzetébe is.
Egyik sem volt nehéz, hisz a szívem mélyén magam is motorbarát, életszerűen pedig apa vagyok. Emlékszem még azokra az időkre, amikor Danuvia, később Czetka nyergében kirándulgattam. Persze, tudom, az egy más kategória, de a lehetőségeim csak ezt tették lehetővé.
Szívből kívánok minden motorosnak sok-sok balesetmentes kilométert, szép élményeket utazásaik során!
És legfőképp: egyetlen szülőnek se kelljen hasonló emlékművet állítatnia a fia/lánya után!
Boldog Új Évet minden olvasómnak!
Megjegyzés küldése